Öt független jelölt közül Budai Ferencet választották a Fejér vármegyei Jenő község polgármesterévé vasárnap – tájékoztatta Pahola Tünde jegyző az MTI-t.
Közlése szerint az 1088 választásra jogosult polgár közül 471-en jelentek meg a szavazóhelyiségben. A nem jogerős végeredmény alapján Budai Ferenc 373, Tomborné Sipos Edina 35, Rimán Béla 33, Szabó Béla 23, Tomek Gabriella 6 szavazatot kapott. Egy voks érvénytelen volt.
Jenőben azért tartottak időközi önkormányzati választást, mert a képviselő-testület májusban feloszlatta magát. A hat képviselői helyért kilenc független jelölt indult.
A Fejér megyei község előző vezetője, Kerekes Ildikó tavaly októberben több napra eltűnt. A polgármestert akkor néhány nap után egy kórházban találták meg a rendőrök. Azt azonban nem árulták el, hogy mi történt a polgármesterrel. Arra hivatkoztak, hogy „az ügyben kizárólag a családja jogosult további információt adni”.
Az 1200 lakosú Jenőn 2024-ben Kerekes Ildikót 51 százalékkal választották polgármesternek, ezúttal viszont nem indult a pozícióért. Kerekes a községben függetlenként indult, de szerepelt a Fidesz-KDNP vármegyei listáján is.