Macron: Trump kiakadt a magyarokra és a szlovákokra az orosz olajvásárlás miatt
26 ország biztosította Kijevet arról, hogy a tűzszünet elfogadása után készek katonai segítséget nyújtani Ukrajnának.
Kásler Miklósról és az esti ír-magyarról is írt szombati üzenetében a miniszterelnök.
A kötcsei találkozó előtt egy nappal a Facebookon (és a Harcosok klubjának) helyzetelemzett Orbán Viktor. A miniszterelnök megemlékezett az egy nappal korábban elhunyt Kásler Miklósról is, aki a Covid idején az egészségügyért is felelős minisztériumot vezette. Sőt, Orbán szerint „A legnagyobb tette az volt, amikor a WHO és az EU előtt felismerte és elfogadtatta a kormánnyal, hogy a Covidból nagy baj lesz. Ezért kezdhettük el időben a felkészülést. Sokezer ember köszönheti neki az életét.”
A poszt további része is a heti hírekről szól. A miniszterelnök eldicsekszik a hét elején induló Otthon Start programmal, majd ír arról a párizsi találkozóról, amelyen a tettre készek koalíciójaként emlegetett országcsoport katonai segítséget ígért Ukrajnának. Igaz, Orbán nem ezt a kifejezést, hanem a jól bevált „háborúpárti” jelzőt használja, és kifejti: az ukrajnai háború „Eddig proxyháború volt. A nyugat Ukrajnát használta. Most nyíltan beleáll a háborúba. Egy nyílt európai háború veszélye napról napra nő. Magyarországnak nincs annyi ereje, hogy megállítsa a brüsszeli háborús héjákat. Egy lehetőségünk marad: Magyarországnak ki kell ebből maradnia!”
26 ország biztosította Kijevet arról, hogy a tűzszünet elfogadása után készek katonai segítséget nyújtani Ukrajnának.
Természetesen szóba kerül az ellenzék, a Fidesz e heti fő propagandaeleme, a Tisza adópolitikája helyett viszont most arról esik szó, hogy ha Magyarország nem vásárolhat orosz olajat, akkor „1000 forintos benzinár, 3,5-szer nagyobb rezsiszámlák jönnek”. Orbán szerint az orosz olaj vásárlását „a háborúpárti európaiak” akarják megtiltani, arról nem ejt szót, hogy Donald Trump amerikai elnök sem nézi jó szemmel a magyarok és a szlovákok gyakorlatát.
Az álszent nyugati vegzálást mindenesetre annyival elintézi: „Nem fog nekik sikerülni. Se a brüsszelieknek, se a kiskakasnak. Hogy miért nem, azt elmondom holnap Kötcsén. Kövessétek élőben! De előtte összecsapunk az írekkel, és bevesszük Dublint. Hajrá, magyarok!”
Vasárnap Kötcsén indul az őszi politikai szezon, Orbán Viktor és Magyar Péter is a településre látogat. Van, aki összetűzésre számít és provokációnak tartja a Tisza Párt rendezvényét, mások úgy gondolják, a Fidesz felfújta az ügyet és nincs mitől tartani. A településen nagy erőkkel készülnek a miniszterelnök érkezésére, a helyieknek pedig elegük van a felhajtásból.