Hann Endre kétpárti parlamentre számít 2026-tól

A Medián ügyvezető igazgatója szerint bár a nyáron valamennyit erősödött a Fidesz-tábor, nem lehetnek elégedettek a kormánypártnál.

  • HVG

A nyár folyamán stabilizálódtak a viszonyok, a Tisza növekedése megállt, ahogy a Fidesz-tábor erodálódása is – összegezte Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója a saját felmérésük és más közvélemény-kutatók friss eredményeit a Klubrádióban

A Medián legfrissebb, HVG-n megjelent felmérése szerint a teljes népesség körében a Tisza 37 százalékon, a Fidesz 30 százalékon áll, a biztos szavazóknál pedig 51-38 az állás a Tisza javára. 

https://hvg.hu/360/20250910_Median-A-Fidesz-kapaszkodik-de-a-Tisza-vezet-13-szazalekkal

Bár a Fidesz-tábor valamennyit nőtt, Hann azt mondta, szerinte nem elégedettek a kormánypártnál, hiszen az elmúlt hetekben és hónapokban rendkívüli erőfeszítéseket tettek, és ennél vélhetően nagyobb erősödésre számítottak. 

Annak ellenére, hogy a legtöbb közvélemény-kutató az olló záródását méri, továbbra is többen gondolják azt, hogy a Tisza fogja megnyerni a következő választást, ami nem sokkal ezelőttig teljesen ismeretlen jelenség volt, az elmúlt másfél-két évtizedben soha nem fordult elő, hogy ne a Fideszt tartották volna esélyesnek az emberek 

– fogalmazott Hann Endre, aki szerint ez fontosabb, mint az, hogy a Tisza a teljes népesség körében veszített egy százalékpontot a júniusi felméréshez képest. 

A Medián ügyvezető igazgatója arról is beszélt, hogy kétpárti parlamentre számít 2026-tól, ugyanis a Tisza gravitáló ereje már nagyrészt elszívta a kisebb pártoktól azokat, akik hajlandóak váltani a kormányváltás érdekében. Ez alól az egyetlen kivétel a Mi Hazánk, hiszen a szélsőjobboldali párt szavazóinál inkább az lehet a kérdés, erősítik-e a Fideszt, ha úgy látják, elveszítené a választást. 

https://hvg.hu/itthon/20250912_Mraz-Agoston-fidesz-nyar-megnyer

Hozzászólások