Kicselezné a kormányt Terézváros, Soproni Tamás nem utalja át az önkormányzat pénzét a Államkincstárnak

„Mi ma úgy döntöttünk, hogy a terézvárosiak kárára ehhez nem asszisztálunk” – mondta a polgármester, miután a testület megszavazta a javaslatot.

  • HVG

Terézváros önkormányzata nem hajlandó átutalni forrásaik egy részét a Magyar Államkincstárnak – derül ki Soproni Tamás polgármester Facebook-bejegyzéséből.

A kormány ugyanis korábban úgy döntött, hogy október 1. után az önkormányzatoknak a költségvetési kiadási összegük 5 százalékát meghaladó pénzeszközeiket banki számláik helyett az államkincstárnál kell elhelyezni. Ezzel kapcsolatban kedden rendkívüli ülést tartott a terézvárosi önkormányzat, ahol megszavazták az egyetlen kibúvót: 3,5 milliárd forintból államkötvényt vásárolnak.

Ha eleget tennének a jogszabálynak, akkor az önkormányzat számláján csak 1 milliárd forint maradhatna. „Ez a rengeteg kormányzati elvonás, szolidaritási adó után újabb veszteség lenne, mert a kincstárnál állomásozó önkormányzati pénzek semmilyen módon nem kamatoznak” – írta a polgármester. Soproni szerint a  kormányzati lépés egyértelműen azt szolgálja, hogy rövid távú célokért ideig-óráig leplezze az állami költségvetés hatalmas hiányát az önkormányzatok pénzével.

Mi ma úgy döntöttünk, hogy a terézvárosiak kárára ehhez nem asszisztálunk, és az egyetlen kibúvót kihasználva 3,5 milliárd forintból államkötvényt vásárolva nem adjuk a pénzünket. Így legalább valamennyi kamathoz hozzájutunk, és biztonságban tudhatjuk mindazt, amit felelős gazdálkodással ez a kerület eddig elért

– írja.

https://hvg.hu/itthon/20250617_budapest-fovarosi-onkormanyzat-magyar-allamkincstar-szolidaritasi-hozzajarulas-azonnali-jogvedelem-karacsony-gergely-ebx

Hozzászólások