Titkos szavazáson, a szükséges kétharmados többséggel (134 igen szavazattal) választotta meg Sulyok Tamás államfő jelöltjét, Juhász Imrét az alapvető jogok biztosának az Országgyűlés. Elődjét, az ombudsmani posztot 2019 óta betöltő Kozma Ákost az Országgyűlés alkotmánybíróvá választotta. Kozma új megbízatása szeptember 26-ával „élesedik”, ekkortól áll munkába Juhász Imre is, akinek jelöltségét a HVG írta meg először.
Juhász 1990 után ügyvéd volt, 2006-ben szerepet vállalt a rendőri jogsértéseket vizsgáló Civil Jogász Bizottságban. A jogsértések miatt hozták létre a rendőrség feletti civil kontrollként a Független Rendészeti Panasztestületet, amelynek tagja, majd 2010-től elnöke lett. 2013-ban választották alkotmánybírónak, tavaly pedig – Sulyok államfővé választása után – átvette az elnöki posztot, idén áprilisig.
Szintén titkos szavazáson (135 igen szavazattal) választották meg a nemzetiségek jogainak védelmét ellátó ombudsmanhelyettest is. Személyére szintén az államfő tett javaslatot, Sulyok Tamás jelöltje Gyeney Laura volt, aki majd november 4-i hatállyal foglalhatja el a posztját. Gyeney Laura eddig a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója volt. Ezen a poszton a két hatéves ciklust is dolgozó Szalayné Sándor Erzsébetet váltja.
(Nyitóképünkön Juhász Imre 2024-ben, Ab-elnöki eskütételén. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)