Gregor Bernadett is belépett egy Digitális Polgár Körbe
A színésznő mellett a szerveződésben aktív mások mellett Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester is.
Két fideszes szerveződés tagjaként.
Bár a legtöbben valószínűleg megelégszenek egy Digitális Polgári Kör-tagsággal, a jelek szerint Szalai Vivien, a TV2 hírigazgatója két DPK-hoz is csatlakozott.
A hírigazgató neve először szombaton tűnt fel Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos posztjában, amelyeben a politikus bejelentette az Állatvédelmi DPK megalakulását, igaz, itt Szalai a férje vezetéknevét használva Gecse Vivienként szerepel az alapítók között.
Vasárnap aztán Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter külön bejegyzésben jelentette be Szalai csatlakozását a Bajtársak DPK-hoz. A tárcavezető szavai szerint a TV2 hírigazgatója azért fogadták be, mert „pályáját a szorgalom, a bátorság és a küzdeni tudás jellemzi”, illetve mert „viták és támadások közepette is bizonyította, hogy képes helytállni és előrelépni”.
Megkeresésünkre a TV2 azt írta: „Szalai Vivien mindkét DPK-hoz alapítóként csatlakozott, mert mindkét ügyet kiemelten fontosnak tartja.”
A színésznő mellett a szerveződésben aktív mások mellett Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester is.