A ministránsok levetkőztetésével vádolt zuglói plébános ügyében 10 hónap után sincs gyanúsított

A rendőrség még nyomoz a pap ügyében, az egyházmegye a Hittani Dikasztérium döntését várja.

  • HVG

Tíz hónap után sincs gyanúsított a zuglói plébános ügyében, akit eltiltottak a papi szolgálattól, miután az áldozatként nyilatkozók bejelentései szerint meztelenre vetkőztette a ministránsfiúkat – írja a Népszava.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a lap megkeresésére azt írta, hogy az ügyben a BRFK Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztálya folytat nyomozást, és válaszadásukig (szeptember 29.) gyanúsítotti kihallgatás nem történt. Azt nem árulták el, hogy tanúként meghallgattak-e bárkit is.

Ezzel párhuzamosan folyik egy egyházi eljárás is. Az Esztergom–budapesti Főegyházmegye azt közölte, a Hittani Dikasztérium döntését várják az ügyben, vagyis az egyházmegye a Vatikán döntése szerint fog eljárni, további lépésekre csak ezután kerülhet sor.

Tavaly decemberben tett közzé egy közleményt az egyházmegye, hogy „bejelentés érkezett az Esztergom–budapesti Főegyházmegye Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szolgálatához egy fővárosi plébános ellen. Az ügyben az ordinárius előzetes vizsgálatot rendelt el. Ennek során szükségesnek bizonyult, hogy az érintett személyt minden papi tevékenység gyakorlásától eltiltsa. Ezt követően az illető plébánost saját kérésére, korára és egészségi állapotára tekintettel felmentette egyházi beosztásai alól, és nyugállományba helyezte”.

Utána a Válasz Online arról írt, hogy Pajor András, a zuglói Kassai téri templom plébánosa a szóban forgó pap, amit a Népszavának is több forrás megerősített.

Meztelenre vetkőztette a fiúkat, és úgy végzett rajtuk „kullancsvizsgálatot” – újabb NER-es sztárpap ellen indult eljárás

A plébánost korára és egészségi állapotára tekintettel felmentették egyházi beosztásai alól, és nyugállományba helyezték. A Válasz Online forrásai szerint Pajor András zuglói plébános a szóban forgó pap.

Pajor korábban többek között azzal vetette észre magát, hogy Magyar Péternek terápiát javasolt egy videóban a Pesti Srácok oldalán, miután Varga Judit a Frizbi-interjúban mesélt a közös életükről. De értekezett a HírTV-ben is azzal összefüggésben is, hogy tavaly a Budai Szent Imre Ciszterci Gimnáziumban egy tanár meghívta előadni Molnár Áront. Hadházy Ákos független parlamenti képviselő pedig azt vette észre, hogy Pajor putyinista nézeteket terjeszt a Facebookon, például „nyugati pedofiloknak szánt 35 ezer orosz gyerekről” beszél. A plébános munkáját 2023-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével honorálták, az indoklásban külön kiemelve az ifjúságnevelésben vállalt szerepét. De kampányolt is egy fideszes politikus mellett.

Hozzászólások