Miközben az ősszel folytatódik a bíróságon a korrupciós büntetőper, amelynek vádlottja Völner Pál volt igazságügyi államtitkár és Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korábbi elnöke is, a 24.hu megtudta: elkészültek a szakvélemények azokról az értéktárgyakról, amelyeket Schadl kiváltana a bűnügyi zár alól.
A végrehajtók volt elnöke még az év elején kérte, hogy megválthassa a lefoglalás alatt álló értékeinek egy részét. Ezek között van több autó – egy Audi S8-as és három Mercedes –, továbbá egy kisrepülő és egy kishajó is. Schadl akkor úgy számolt, 30 millió forint körül kell fizetnie, hogy ezeket visszakaphassa, de
mostanra kiderült, hogy ennél jóval többet, százmillió forintot meghaladó összeget kell leszurkolnia.
A cikk szerint ugyanis akár 120 milliót is le kell majd tennie Schadlnek, ha ki akarja váltani az értékeit. Ezt az igazságügyi szakértői jelentés alapján megerősítette a Fővárosi Törvényszék is, de jelezték, erre egyelőre nem került sor. Közölték azt is, hogy ingatlanok nem szerepelnek a megváltandó vagyonelemek között.
Schadl György Balaton-parti ingatlanját a vád szerint a kormányhivatali dolgozó lefizetésével túlépítették, ami miatt az ügyintéző és a kivitelező is jogerősen felfüggesztett börtönt kapott.
A végrehajtók volt elnökének egyébként aligha okoz gondot az összeg előteremtése, hiszen amíg börtönben volt, addig is jól keresett. Schadl és szintén vádlott felesége a két végrehajtói irodájuk révén az utóbbi években együtt több mint 200 millió osztalékkal gyarapodtak. De nem csak ők:
Többnyire jól kerestek a Schadl György–Völner Pál-féle korrupciós perben vádlott végrehajtók a büntetőeljárás alatt is. A biznisz folytatódik, a nemkívánatos irodákat továbbra is le lehet rabolni.