Magyar Péter: Vasárnap kiderül, mennyire fél a török szultán a kiskakastól
A Tisza Párt elnöke Kötcsén Orbán Viktort is várja egy őszinte beszélgetésre.
A miniszterelnök is büszkén posztolta a Békemeneten készült fotót, amely az Orbán által lekiskakasozott Magyar Péterre utalásként egy, a tömegben, ketrecben hurcolt élő kakast ábrázol.
Mindenki a fedélzeten – posztolta a Facebookra Orbán Viktor, de a képen meglepő módon nem a már Budáról Pestre ért Békemenet látható nagytotálban, hanem az a némiképp zavarba ejtő pillanat, ahogyan a tömegben visznek egy ketrecbe zárt élő kakast (nyitóképünkön). A kakashoz egy feliratot is mellékeltek, amely egy idézet a miniszterelnöktől:
A kiskakas bárhogy kukorékol, mindig kiskakas marad.

Ez egyértelmű utalás Magyar Péterre. A Tisza elnökét ugyanis Orbán kezdte a nyáron kiskakashoz hasonlítani. Először augusztus második felében a Harcosok Klubja zárt csoportjában utalt Magyar Péter állításaira úgy, hogy „a kiskakas tegnap is elkukorékolta magát”. Később „a kiskakaséktól” érkező fizikai erőszakkal riogatott. Erre már Magyar is válaszolt, ő török szultánnak nevezte Orbánt.
A Tisza Párt elnöke Kötcsén Orbán Viktort is várja egy őszinte beszélgetésre.
A Békemeneten egyébként felbukkant egy kartonfigura is, amely Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét ábrázolja, ahogy madzagon rángatja Magyart. Ez ugyanaz a kép és narratíva, amely a kormányzatnak a jelenleg is zajló nemzeti konzultációt népszerűsítő plakátjain, reklámjain is feltűnik.

A Tisza elnökét ábrázolták már Manfred Weber néppárti elnök pórázon tartott brüsszeli kutyájaként is, ami komoly felháborodást okozott, felvetve a politikai kommunikáció határainak kérdését, bár tény, hogy ez a fajta dehumanizálás a történelemben nem példa nélküli, ám korábban nem AI-fotókon, hanem inkább karikatúrákon jött elő.
Amúgy erről az AI-generált, Magyart Pétert ábrázoló képről is kérdezte a HVG helyszíni tudósítója a Békemeneten Deutsch Tamás fideszes EP-képviselőt, aki ugyan elismerte, hogy az ilyen ábrázolások „a személyes méltóságot valamilyen mértékben biztosan karcolják”, de szerinte a politikusok kritizálhatók, és lehet őket vaskos kritikával is illetni.
Erről itt írtunk bővebben:
A fideszes EP-képviselő a Békemenetből nyilatkozott stábunknak, és úgy vélte, a brüsszeli kémbotrány fake news, az Orbánt feljelentő Daniel Freund egy senki, a budapesti békecsúcs szervezése pedig nem állt le.
A Békemenetről és október 23-a összes fontos eseményéről az élő közvetítésünk itt követhető:
A Fidesz azt üzente a nemzeti ünnepen, hogy nem akarnak meghalni Ukrajnáért, Orbán Viktor Brüsszelt szapulta, de az oroszokat elmulasztotta megemlíteni beszédében. Magyar Péter arról beszélt, hogy áprilisban, a választáson hivatalosan is lezárják majd a Gyurcsány-Orbán korszakot, és másnap egy új országban ébredünk, ahol kiderül, hogy a politika is lehet hasznos.
Egy magyar youtuber posztolt róla.