Orbán Viktor miniszterelnöknek és szövetségesének, Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnöknek ítélték oda a Pásztor István-díjat, amelyet idén másodszor adnak át.
A Pásztor István Alapítvány indoklása szerint „Orbán Viktor a magyar és a szerb nemzet közötti történelmi megbékélés, valamint a jószomszédi viszony elmélyítésében, stratégiai partnerség építésében és erősítésében szerzett elévülhetetlen és meghatározó érdemeiért” kapja a díjat.
Alekszandar Vucsics pedig „a két nép közötti bizalom, együttműködés és stratégiai partnerség megteremtésében betöltött meghatározó szerepéért” részesül az elismerésben. A közlemény szerint Vucsics nevéhez fűződik „az a történelmi jelentőségű döntés is, amellyel miniszterelnöksége idején 2014. október 30-án törölték a jogrendből a magyarok kollektív bűnösségének elvét”.
„Az idei díjazottak elismerése annak a történelmi jelentőségű közös munkának szól, amelyet Pásztor Istvánnal közösen kezdtek meg, és aminek köszönhetően a magyar-szerb kapcsolatok ma szilárd stratégiai partnerséggé váltak, és Európa-szerte követendő példát jelentenek” - idézi az MTI közleményt.
Nyilván nem egy korszakalkotó felfedezés, hogy a jelenleg hatalmon levő két rendszer (Szerbiában, illetve Magyarországon) között sok a hasonlóság. És az a feltételezés sem igényel túl nagy képzelőerőt, hogy a két vezető politikus, Orbán Viktor miniszterelnök, illetve Aleksandar Vučić államelnök gyakori találkozói során intenzív eszme- és tapasztalatcsere zajlik az egyes hatalomtechnikai intézkedések eredményességét illetően. Szeretettel külföldről sorozatunk cikke.
A közleményben emlékeztetnek, hogy a Pásztor István Alapítvány 2024. június 12-én jött létre azzal a céllal, hogy méltó módon megőrizze Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség néhai elnökének szellemi és politikai hagyatékát, ápolja emlékét, valamint tovább örökítse példáját a jövendő nemzedékek számára.
Október 5-e. A dátum, amely Szerbiában nem állami és nemzeti ünnep, mégis mélyen beivódott a köztudatba, és szinte már szimbólummá vált. És ezzel kapcsolatban október 6-a is.
A díjat minden évben két olyan közéleti személyiségnek - egy szerb és egy magyar - ítélik oda, akik az alapítvány megítélése szerint munkásságával hozzájárul a szerb-magyar kapcsolatok fejlődéséhez.
Mint arról mi is írtunk, a magyar miniszterelnök előterjesztésére 2024-ben Alekszandar Vucsics Magyar Érdemrendet kapott. Orbán Viktor ezzel egy korábbi gesztust viszonzott, 2022-ben ugyanis ő pedig ka Szerb Köztársaság Érdemrendjét vehette át. Ez elismerés Szerbia legmagasabb állami kitüntetése, annak első osztályú változata díszes nyakba akasztható láncon függ.