Egy 70 éves békés megyei férfinél igazoltak bőranthrax megbetegedést – derült ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályának az október 27. és november 2. közötti időszakot vizsgáló jelentéséből, amit a Telex szemlézett.
Az NNGYK azután kezdte el vizsgálni az ügyet, hogy kiderült: egy 70 éves férfi megbetegedett azután, hogy egy haszonállattal érintkezett. A férfi a panaszok kezdete előtt marhát vágott, a feldolgozás során megsérült a keze, ezután értesítette az élelmiszerlánc-felügyeleti szervet, felkutatták a kontaktokat, akiknek elkezdődött a járványügyi megfigyelésük.
A lépfene egy baktérium (Bacillus anthracis) okozta állatbetegség, ami egyben fontos zoonosis, azaz állatról emberre terjedő betegség is – írja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Szennyezett élelmiszer (fű, széna) fogyasztásával vagy a környezetből származó spórák belélegzésével terjed. A spórák akkor képződnek, amikor a baktériumok oxigénnel érintkeznek, és évekig aktívak maradhatnak a talajban és a vízben.
A lépfene akkor alakul ki, amikor sebet ejtenek a bőrön, először ebből egy piros göb keletkezik, ami hólyaggá alakul át. Ezután a hólyag felfakad, majd sötétbarna vagy fekete pörk képződik, aminek környéke vizenyősen-véresen beszűrődik.
A Nébih szerint amennyiben időben felismerik a lépfenét, az antibiotikum-kezeléssel gyógyítható.
Nyitóképünk illusztráció. Forrás: AFP