Szőlő utca: több mint 100 milliót kereshetett a volt igazgató és társa azzal, hogy prostitúcióra vettek rá nehéz sorsú lányokat
Pénzmosással is meggyanúsították a volt igazgatót és társát. Nagy értékű autókat és ingatlanokat vettek.
A Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatóját és élettársát májusban tartóztatták le, mivel többek között az intézetből kikerült fiatal lányok prostituálásával, kényszermunkával és pénzmosás gyanúsítják őket.
Három hónappal meghosszabbítaná Juhász Péter Pál, a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója és élettársa letartóztatását a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség – derült ki a nyomozó hatóság keddi közleményéből.
Mint arról korábban a HVG is beszámolt, Juhászt és társát emberkereskedelemmel, kényszermunkával, hűtlen kezeléssel, hamis okirat felhasználásával és pénzmosással is gyanúsítják, ami miatt a bíróság idén májusban rendelte el letartóztatásukat. Mivel fogva tartásuk jelenleg érvényes határideje szombaton, november 29-én lejár, az ügyészség indítványozta a kényszerintézkedés meghosszabbítását.
A javítóintézet korábbi vezetője és élettársa a megalapozott gyanú szerint – kihasználva a sértettek korábbi hátrányos szociális helyzetét és a köztük lévő befolyási viszonyt – három nehéz sorsú fiatal nőt prostitúciós tevékenység folytatására, majd az így megszerzett bevételük átadására bírtak rá.
A volt vezető, párja segítségével, a kizsákmányolt fiatalokat tényleges munkavégzés nélkül, valótlanul kitöltött jelenléti ívek felhasználásával közalkalmazottként – közel hatvanmillió forint vagyoni hátrányt okozva – foglalkoztatta az intézményben. Emellett olyan is előfordult, hogy egy valóban ott dolgozó személy munkabérét saját rendelkezésük alá vonták, és abból a sértett részére csak a mindennapos szükségleteire elegendő összeget biztosítottak.
Magatartásukkal rendszeres haszonszerzésre törekedtek, céljuk az volt, hogy a sértettek prostitúciós tevékenység folytatására való folyamatos buzdításával biztosítsák saját maguk számára a magas színvonalú, biztos anyagi hátteret – írta közleményében a volt igazgatóról és élettársáról az ügyészség.
Pénzmosással is meggyanúsították a volt igazgatót és társát. Nagy értékű autókat és ingatlanokat vettek.
A nyomozó hatóság álláspontja szerint Juhász Péter Pálék esetében továbbra is indokolt a legszigorúbb, személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés fenntartása, ezért indítványozták letartóztatásuk meghosszabbítását további három hónappal. Az indítvány szerint szabadlábra helyezésük esetén a bizonyítás hátráltatására tett kísérletek, illetve a nő szökése mellett akár a bűnismétlés veszélye is fennállna.
A Szőlő utcai ügynek politikai dimenziója is lett, miután Kuslits Gábor, a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatok volt igazgatója a Válasz Online-nak azt mondta: szakmai berkekben az hírlik, hogy a volt igazgatót két magas rangú politikus védte üzelmei folytatásában. Ezt azonban egyelőre semmi sem bizonyítja.
Az egyik alkalmazottjával íratta meg saját beadandó feladatát, de még a családi házába is a javítóintézetben dolgozók közül akart házi kertészt – számtalan, a mindennapokat átható visszaélésről számoltak be a HVG-nek a Szőlő utcai javítóintézet egykori munkatársai. Részletesen feltárták, hogyan irányította Juhász Péter Pál a zárt falak mögött az intézményt, és miért gondolta egy idő után, hogy bármit megtehet. Arról is részletesen beszéltek, valójában milyen soruk volt a javítóintézetbe került gyerekeknek.
Nyitóképünk csak illusztráció. Fotó: police.hu
A kampánybeszédeiből ítélve pedig az eszét is.
Megválasztották a püspökség új főgondnokát is.