Iványiék a belvárosi szerződésbontásról: Egy újabb ellehetetlenítési kísérlet a kormány részéről

Nem azonnal, hanem fél éves felmondási idővel bontottak szerződést az V. kerületi hajléktalanellátást végző Oltalom Karitatív Egyesülettel.

  • HVG

„Az intézkedés egyetlen magyarázata, hogy ez is csupán egy újabb ellehetetlenítési kísérlet az Orbán-kormány részéről a fideszes vezetésű kerület kivitelezésében” – írta az Iványi Gábor által vezetett Oltalom Karitatív Egyesület (OKE) azzal kapcsolatban, hogy Belváros-Lipótváros Önkormányzat képviselő testülete megszavazta a szerződésük felmondását indoklás nélkül november végén.

Az V. kerülettel 2004. június 30-án aláírt és most felmondott megállapodásban az OKE azt vállalta, hogy a Dankó utcai hajléktalanellátó intézmények nappali melegedőjében, illetve az éjjeli menedékhelyen 30-30 olyan hajléktalan befogadását és teljes körű szociális, egészségügyi ellátását biztosítja, akiket az V. kerületben az utcai szociális munkát végzők vagy más segítő szervezetek rászorulónak találnak.

https://hvg.hu/itthon/20251128_budapest-v-kerulet-oltalom-karitativ-egyesulet-ivanyi-gabor-hajlektalanellatas-szerzodes-felbontas

Az OKE szerint az elmúlt közel 22 évben több ezer hajléktalannak nyújtottak „gyakran életmentő” segítséget az V. kerületben. Azt is hozzátették, személyes kapcsolat alakult ki a helyi rászorulókkal, „a mentőszolgálat, a rendőrség és más szociális szervezetek is tudták, hogy hozzánk bármikor fordulhatnak. A munkánkkal kapcsolatban nem érkezett panasz vagy elmarasztalás”.

Az egyesület úgy véli, átgondolatlan volt a döntés, a rászorulók érdekeit figyelmen kívül hagyták. Ugyanakkor az szerencsés szerintük, hogy nem a krízisidőszak közepén kell abbahagyniuk a kerület utcáin élők gondozását, ugyanis van egy fél éves átmeneti időszak. „A 6 hónapos felmondási idő reményeink szerint elegendő lesz arra, hogy átadjuk több évtizedes tapasztalatainkat a munkát értesüléseink szerint átvevő Vöröskereszt munkatársainak, és az érintettek nem kerülnek még kiszolgáltatottabb helyzetbe” – írják.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy nemcsak a felmondási idő alatt, de azután is bármikor és a város bármely pontjáról befogadnak és ellátnak minden rászoruló hajléktalant a menhelyeiken, annak ellenére, hogy állami, önkormányzati támogatás helyett csak civil adományokra számíthatnak.

Hozzászólások