Félmilliárd forinttal emelkedik a II. kerület szolidaritási adója 2026-ban

Őrsi Gergely polgármester többek között azt kifogásolja, hogy évek óta nem derül ki, hol hasznosul a kerülettől elvont forrás.

  • HVG

A 2025-ös összegnél 500 millió forinttal többet, több mint 4 milliárd forintot vonnak el jövőre a II. kerülettől, ezzel a 2019-es szint 15-szörösére emelkedik a szolidaritási hozzájárulás mértéke – jelentette be Őrsi Gergely kerületi polgármester a Facebookon.

Őrsi Gergely

A kormány karácsonyi ajándéka a II. kerületnek – több mint 4 milliárd forintot vonnak el városrészünktől Ezzel a lépéssel a szolidaritási hozzájárulást Budán 2019 óta a 15-szörösére emelték. Vagyis…

Az adóként is emlegetett szolidaritási hozzájárulást a kormány a tehetősebb önkormányzatoktól szedi be, hivatalosan azért, hogy a szegényebb települések között ossza szét. Őrsi azonban kifogásolja, hogy „nem tudhatjuk, hogy melyik országrészben, milyen fejlesztésekre költik”, szerinte „mindössze annyi látszik, hogy a II. kerületiek adóforintjait felhasználva a kerülettől elvont forrásokkal tömködik be a központi költségvetésen tátongó lyukakat”.

A szolidaritási hozzájárulás emelésével és elvonásával a Fővárosi Önkormányzat is évek óta küszködik, többek között ez az oka annak is, hogy gyakorlatilag folyamatosan a fizetésképtelenség határán lavírozik Budapest. Karácsony Gergely főpolgármester rendszeresen szót emel azzal szemben, hogy Budapest a költségvetés nettó befizetőjévé vált, ugyanis több pénzt fizet be, mint amennyit a kötelező közfeladatok ellátására kap, a szolidaritási adó inkasszója pedig a jogerős ítélet szerint is törvénytelen.

Segítségnyújtásnak álcázott megalázással próbálja Budapestet büntetni a kormány, és közben lehetetlent kér

Lehetetlent kért a kormány a fővárostól a „csődsegélyért” cserébe, de amúgy sem valószínű, hogy segíteni akar. A főváros és a kormány közti harc újabb csatája már a jövő évi választási kampány része. De vajon mi motiválja Orbánékat, jól teszi-e a főváros, hogy ellenáll, sőt visszavág, és mennyire szenvedheti ezt meg Budapest?

Hozzászólások