Most, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök kitűzte a 2026-os parlamenti választás időpontját, a Politico összefoglalta, mit érdemes tudni a népszavazásról, ami szerintük nemcsak Magyarország számára lehet fontos fordulópont.
Hogy más országok polgárai számára miért érdemes figyelni az eredményeket, azt azzal indokolják, hogy a magyar kormány küllő a kerekek között az EU számára, hiszen Orbán Viktor régóta fegyverként használja Budapest brüsszeli vétóját az Oroszországgal kapcsolatos szankciók blokkolására, az Ukrajnának nyújtott pénzügyi segélyek korlátozására és a sürgős uniós döntések ismételt elodázására. Hozzátették, azt is fontos kiemelni, hogy a Fidesz a Patrióták európai pártcsaládnak tagja, és a magyar miniszterelnök nélkül Andrej Babiš cseh és Robert Fico szlovák miniszterelnök elszigeteltebb figurák lennének az Európai Tanács csúcstalálkozóin.
A Patrióták Európáért a Mercosur-megállapodás miatt döntött a bizalmatlansági indítvány benyújtása mellett. Szerintük az Európai Bizottság elnöke még azelőtt alá akarja írni a szerződést, hogy az Európai Parlament ehhez a jóváhagyását adná.
Cikkükben kitérnek arra is, hogy mivel próbálja gyengíteni egymás pozícióját Orbán Viktor, illetve a Fidesz és Magyar Péter, illetve a Tisza Párt. A legnagyobb ellenzéki pártról megjegyzik, kerülik az állásfoglalást a kormánypárt által előtérbe hozott megosztó kérdésekben annak érdekében, hogy abszolút többséget szerezzenek, mert ez tenné lehetővé az alkotmányos változtatásokat.
A Tisza második számú politikusa, Tarr Zoltán a Politicónak azt nyilatkozta, arra számít, hogy az Orbán-kormány „minden lehetséges piszkos trükköt” bevet majd. „Rágalmak az állami propagandában, mesterséges intelligencia által generált tartalmak, manipulált videók, potenciálisan megrendezett incidensek, zsarolás és a manipulált választási rendszer kihasználása. Mindent mozgósítani fognak, mert annyi vesztenivalójuk van” – tette hozzá.
Magasabb fokozatba kapcsolt a Tisza és a Fidesz kampánya, amelyben új elem, hogy – különféle eszközökkel – igyekeznek bizonytalanságot kelteni az ellenfél táborában. Orbán ugyanakkor jól bevált paneljeihez is visszanyúlik.
Saját közvélemény-kutatásuk szerint a Tisza 49 százalékos támogatottsággal vezet a Fideszt 37 százalékával szemben, és megjegyzik, a kisebb pártok a túlélésért küzdenek, s mivel előfordulhat, hogy nem érik el a parlamenti helyek megszerzéséhez szükséges támogatottsági küszöböt.
Külön pontban foglalkoznak azzal, hogy mennyire tisztességes és szabad a választás Magyarországon. Erről Bene Márton politikai elemző és Rudolf Metz politológust kérdezték meg. A szakértők szerint, ha közvetlen, durva beavatkozás nincs is, a kormány hozott olyan döntéseket, amik egyértelműen nekik kedveznek, és olyan erőforrásokkal rendelkeznek, amikkel a kihívóik nem, bár a digitális világ valamennyire ellensúlyozza az aránytalanságokat.
A Fidesz biztos választásként hirdeti magát, a Tisza viszont beelőzte, és megszerezte a biztosvalasztas.hu domaint.
Visszatérve arra, hogy mi Magyarország határain kívül mi a tétje a választásnak, megjegyzik, a brüsszeli vezetés Magyar Péterék győzelmének örülne, és remélik, a Tisza a kormányra kerülése után elmélyíti a kapcsolatokat az EU-val. Hozzáteszik, Magyar Péternek is vannak fenntartásai, 2024-ben például a Politicónak azt nyilatkozta, hogy „nem hiszünk egy európai szuperállamban". Maga Rudolf Metz is megjegyezte, hogy Magyar győzelme „nem jelentene radikális fordulatot vagy visszatérést valamilyen idealizált múlthoz”.
Az elemzők arra is figyelmeztettek, hogyha győz is a Tisza, a változások lassúak lehetnek, jelenlegi rendszer lebontása kihívásokba ütközik majd. „A kulcsfontosságú pozíciókat továbbra is a jelenlegi kormánnyal együttműködő személyek töltenék be, ami akadályozza a gyors változásokat” – nyilatkozta Vasali Zoltán, a Milton Friedman Egyetem munkatársa adjunktusa, aki példaként az alkotmánybíróságot hozta fel.
A testület Alaptörvény-ellenesnek tartja, hogy a magyar jogszabályok nem rendelkeznek az azonos neműek külföldön kötött házasságának élettársi kapcsolatként való bejegyzéséről, holott ez részét képezi az önrendelkezéshez és az emberi méltósághoz fűződő jognak is. Az Ab azonban csak felszólíthat a kérdés rendezésére, de nem kényszerítheti az Országgyűlést törvénymódosításra, és amíg ez meg nem történik, addig kénytelen a hozzá benyújtott, szerinte is jogos panaszokat elutasítani.