Orbán Anita válaszolt Szijjártó Péternek

Emlékeztette Szijjártót, hogy a miniszter által kritizált tevékenysége után a kormány még támogatta őt.

  • HVG

„Miért támogatott volna a magyar kormány egy NATO-tisztségre olyan jelöltet, akinek tevékenységét Ön most kifogásolja?” – ezzel a kérdéssel fordult Orbán Anita, a Tisza Párt szombaton bemutatott külügyi szakértője Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez.

Szijjártó a hétvégén gyorsan gyorsan reagált Orbán bemutatására, azt írta, ismeri, mert „régebben sokat házalt nála az amerikai demokratákhoz fűződő állítólagos kapcsolataival”, illetve „a nagy nyugati energiacégek érdekében lobbizva arra próbálta rávenni, hogy ne vásároljunk több olcsó orosz gázt”.

Időközben azonban a Külügyminisztérium kiszivárgott levelezéséből kiderült, hogy Szijjártó támogatta Orbán jelölését a NATO főtitkár-helyettesi posztjára.

Győzelem esetén bizalom, de kemény feladatok várják Orbán Anitát, a Tisza Párt külügyi vezetőjét

Széles látókörű, komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, a diplomácia világa mellett kiismeri magát az üzleti életben, s bár még nem rendelkezik elég külügyi tapasztalattal, fel fog nőni a feladathoz – állítják a HVG-nek nyilatkozó diplomaták Orbán Anitáról, a Tisza külügyi vezetőjéről, akit Magyar Péter szombaton reggel jelentett be. Szerintük egy esetleges választási győzelem után a külföldi szereplők, beleértve a befektetőket is bizalommal fogadják majd őt.

Orbán a miniszternek üzenve hétfő reggel azt írta, hogy „az események időbeli sorrendje egyértelmű”, hiszen ő 2015 és 2020 között dolgozott energiacégeknek, a főtitkár-helyettesi jelölés pedig 2020-ban történt. „A magyar kormány 2020 májusában támogatta a jelölésemet, a folyamat pedig 2020 augusztusában zárult le” – tette hozzá az ellenzéki párt politikusa, kiemelve, hogy a Szijjártó által most kifogásolt tevékenysége hamarabb történt, mint a támogatás. 2020 októberétől ugyanis már a Vodafone-nál dolgozott, „lezárta az energetikai szektorhoz kötődő szakmai pályafutását”.

(Nyitókép: YouTube / Tiszta Hang)

Hozzászólások