Felére esett vissza a nyelvvizsgázók száma Magyarországon

A lakossági nyelvoktatási piac lényegében összeomlott, a bevételek nagy részét a céges képzések teszik ki.

  • HVG

Tavaly 56 430-an próbálkoztak meg a nyelvvizsgával, közülük 43 831-an jártak sikerrel – idézte az Oktatási Hivatal (OH) statisztikáját a Népszava.

A lap szerint a nyelvvizsgázók száma azt követően kezdett nagy mértékben visszaesni, hogy a kormány 2020-ban – a koronavírus-járványra hivatkozva – nyelvvizsga amnesztiát hirdetett a felsőoktatásban tanulók, valamint azok számára, akik korábban a nyelvtudást igazoló dokumentum hiánya miatt nem vehették át diplomáikat. Ráadásul 2023-tól végleg el is törölték a diplomához szükséges nyelvvizsga kötelezőségét.

2019-ben még 124 470 fő volt a nyelvvizsgázók száma, ami 2020-ra 86 026 főre, 2023-ra 66 307 főre, 2024-re pedig 58 969 főre csökkent.

Pedig az első sikeresen letett nyelvvizsga ára visszaigényelhető.

Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület elnöke és az Euroexam Nyelvvizsgaközpont ügyvezetője azt mondta, hogy a lakossági piac lényegében összeomlott, a bevételek nagy részét a céges képzések teszik ki.

„Jól megválasztott keleti és nyugati nyelvvel övék a világ” – interjú az első két tannyelvű magyar gimnázium igazgatójával

Több mint ötven éve a mai budapesti Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium elődjénél indult el Magyarországon a két tannyelvű képzés. Ami eredetileg részben politikai célt szolgált volna, hamar egyedülálló pedagógiai kísérletté vált, mostanra pedig az egész országban elterjedt és népszerű. A képzésnek erről a formájáról az intézmény igazgatójával, Berczelédi Zsolttal beszélgettünk.

Hozzászólások