A Kúria szerint rosszul értelmezték a közleményét, nem foglal állást a kormány ellen

A Kúria előbb kijelentette, hogy a vitatott kormányrendelet által érintett perekben a bíráknak kell döntést hozniuk, majd leteremtette a 24-et, amiért az a kormánnyal szembeni állásfoglalásként értelmezte a szöveget.

  • HVG

„A kérdésben érintett szolidaritási hozzájárulás ügyében indult perek alsóbb fokú bíróságok előtt jelenleg is folyamatban vannak. E folyamatban lévő perekben az elbírálásukra kijelölt bíráknak kell döntést hozniuk” – írta a 24.hu-nak a Kúria.

A lap a testület elnökétől, Varga Zs. Andrástól kérdezte meg, hogy mi a véleménye arról a kormányrendeletről, amely a bíróságokat folyamatban lévő perek megszüntetésére utasítja.

Itt azonban nem ért véget a történet, a Kúria a 24 cikkének megjelenését követően újabb közleményt adott ki, ebben értelmetlennek neveztek a portál írását, majd kijelentette: „minden ügyben – így a szolidaritási hozzájárulás ügyében is – az eljáró bíróságok döntenek. A Kúria nem foglalt állást az ügyben. A Kúria akkor dönt, ha elé kerül az ügy, folyamatban lévő ügyben nem utasíthatja a bíróságokat”.

Mint arról korábban beszámoltunk, kedd este jött ki az a kormányrendelet, amely kimondta, hogy a szolidaritási hozzájárulás ellen az önkormányzatokat nem illeti meg jogvédelem.

Ezzel kapcsolatban mind a Fővárosi Törvényszék, mind a Budapest Környéki Törvényszék alkotmányossági aggályokat fogalmazott meg és erre utalnak a legfelsőbb magyar bírói fórum, a Kúria sorai is:

„Az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdése szerint Magyarországon a bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak” – áll a testület válaszában.

„Ez a jogállamisági elvek sárba tiprása” – vörös vonalat lépett át a kormány, amikor rendelettel szüntette meg a vele szemben indított pereket

Veszélyhelyzeti rendeletbe bújtatva fogott újabb jogállami mélyrepülésbe a kormány, amely egy visszamenőleges hatályú rendelettel szünteti meg a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos pereket. Szakértők szerint a döntés olyan szinten Alaptörvény-ellenes, hogy még a jelenlegi Alkotmánybíróságnak is nehéz lesz kimondania az ellenkezőjét.

Hozzászólások