2021 augusztusában engedtek haza a kórházból egy 86 éves nőt, miután több műtéten esett át, a vádirat szerint rossz volt az egészségügyi állapota. Az idős asszonyt fia és menye magukhoz költöztették, otthon ápolták, amiben egy szociális gondozó segített, szeptembertől pedig egy házi ápolót is felvettek mellé – derül ki a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség közleményéből.
Az idős asszony menye és az ápoló között bizalmas viszony alakult ki, a meny elmondta az ápolónőnek, hogy szeretné, ha a gondozás minél előbb véget érne – írják. Amikor az idős nő állapota romlani kezdett, ők nem tettek semmit, orvosi segítséget nem kértek. Októberben a beteg állapota tovább rosszabbodott, azonban az elkövetők a háziorvost nem értesítették, mentőt nem hívtak, így a sértett 2021. október 21-ére virradó éjszaka elhunyt.
Az ügyészség szerint a két nő mulasztása felgyorsította a sértett halálát, a Pécsi Törvényszék emberölés bűntette miatt a két nőt 3-3 év börtönbüntetésre ítélte, az ápolónőt 5 évre eltiltotta az egészségügyi szakdolgozói foglalkozástól. A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla már nem így látta, a vádlottakat az emberölés bűntettének vádja alól felmentette.
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség nem fogadja el a másodfokú ítéletet, az ítélőtábla döntése ellen a vádlottak bűnösségének megállapítása, és büntetés kiszabása érdekében fellebbezett.