„A magyarok jobbat érdemelnek” – szócsatába keveredett Orbán Viktorral az EP román alelnöke

Nicu Stefanuta az Orbán-kormány leváltására bátorította a magyarokat az Európai Parlamentben. Orbán ezt nem hagyta szó nélkül.

  • HVG

Az Orbán-kormány leváltására buzdította a magyarokat az Európai Parlamentben elmondott beszédében az EP román alelnöke, Nicu Stefanuta – írja a Transtelex.

Stefanuta felszólalásában arról beszélt, hogy „semmi sem tart örökké”, majd arra bátorította a magyar választókat, hogy szavazzanak a változásra. Hangot adott annak a véleményének is, miszerint Orbán Viktor „képzelt ellensége” Ukrajna, miközben a Magyarországon élők olyan „valódi problémákkal” kénytelenek szembenézni, mint a szegénység, a megélhetési válság és a korrupció.

A román zöldpárti politikus szavaira a magyar miniszterelnök a közösségi oldalán reagált. Orbán szerint Stefanuta azelőtt „merészelte oktatni a magyarokat”, hogy körülnézett volna Európában, ahol „megszorító intézkedések, elbocsátások és gyárbezárások vannak”. Hozzátette: mindeközben Magyarországon munkalehetőséget biztosítanak mindenkinek, bevezették a két- vagy többgyermekes anyák szja-mentességét és a fiatalok fix kamatozású lakáshitelét, emelték a minimálbért és kibővítették a családtámogatást.

Mindez azért lehetséges, mert a pénzünket Magyarországon tartjuk, ahelyett, hogy Ukrajnára pazarolnánk. Ez a különbség a brüsszeli politika és a magyar prioritások között: mi az embereinket helyezzük az első helyre!

– fogalmazott Orbán az X-en, megjegyezve, hogy „jóindulatból” tartózkodik attól, hogy véleményt mondjon a román gazdaság állapotáról.

A történet ezzel nem ért véget, ugyanis Stefanuta nem hagyta szó nélkül Orbán válaszát, és egy Facebook-bejegyzésben három nyelven – magyarul, románul és angolul – azt írta: „nem az jelent problémát, hogy az emberek szavaznak”, hanem:

  • a szegénység,

  • a korrupció,

  • a félelem

  • és a lerobbant kórházak.

„A magyarok jobbat érdemelnek. Semmi sem tart örökké. Hajrá, Magyarország!” – zárta sorait Nicu Stefanuta.

Nicu Ștefănuță korábban többször is kritizálta a magyar kormány politikáját, tavaly nyáron pedig ő vezette az Európai Parlament delegációját a budapesti Pride-on.

https://hvg.hu/itthon/20260303_szolnok-kampany-erdely-marosvasarhely-gimnazistak-szatmar-utaztat-romania-torveny-iskola

Nyitókép: Martin Bertrand / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

Hozzászólások