A 106 egyéni választókerület közül 26-ban a Tisza Párt jelöltjei nagyobb Facebook-követőtáborral rendelkeznek, mint fideszes ellenfeleik, egy körzetben pedig fej fej mellett állnak a felek a március 20-i állapot szerint – derül ki a Népszava összesítéséből.
A lap kiemeli, hogy a Tisza november végén mutatta be az egyéni indulóit, a legtöbbjüknek akkor indult el a Facebook-oldala, ennek fényében pedig figyelemreméltó, hogy alig négy hónap alatt 26-an is több követőt gyűjtöttek, mint a helyi kormánypárti riválisaik. A képet valamelyest árnyalja, hogy a Fidesz oldalán is találni újoncokat, miközben a Tisza több országosan ismert szereplőt indít, ide sorolható Ruszin-Szendi Romulusz, Bódis Kriszta, illetve Magyar Péter is. A kormánypárt 42 helyen cserélte le indulóját. Területi bontás szerint hat budapesti és húsz vidéki választókerületben vezetnek a tiszás jelöltek a közösségi médiában.
A Népszava kiemeli: a fővárosban különösen érdekes a XVII. kerület (15-ös választókerület), amelyet 2022-ben egyedüliként tudott megnyerni a Fidesz. Ott a 2014 óta hivatalban lévő Dunai Mónika ismét elindul, kihívója pedig a fővárosi közgyűlésben dolgozó Porscher Áron. Utóbbit 37 ezren követik, míg Dunai támogatottsága ezen a téren 17 ezer körül alakul.
Hasonló a helyzet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es körzetben, ahol bár Tállai András 2022-ben 60 százalékos eredménnyel győzött a Mezőkövesd központú aprófalvas térségben, a közösségi médiában jelenleg majdnem feleannyi követője van, mint a Tisza Párt színeiben induló Csézy Erzsébetnek – Tállai 21 ezer követővel rendelkezik, Csézy pedig 40 ezerrel.
https://hvg.hu/itthon/20260131_csezy-tisza-part-mezokovesd-borsod-abauj-zemplen-megye-kepviselojelolt-bemutatas-magyar-peter
Fejér megye 4-es választókerületében a 68 ezer követővel rendelkező Nagy Ervin jelentősen vezet a közösségi médiában a fideszes Mészáros Lajossal szemben, akinek 12 ezer követője van, ugyanakkor nem kizárt, hogy a tiszás jelölt ismertsége miatt követőinek jelentős része nem helyi.
A Fidesz több olyan jelöltet is indít, akik nem csupán egyéni indulóként ismertek, hanem kormányzati szerepük révén is szélesebb nyilvánosságot kapnak. Ide tartozik Tuzson Bence igazságügyi miniszter (56 ezer követő), Menczer Tamás kommunikációs igazgató (115 ezer), Vitályos Eszter kormányszóvivő (51 ezer), Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter (38 ezer), valamint Ovádi Péter kormánybiztos (26 ezer). Nem szabad megfeledkezni Németh Balázsról sem, az egykori köztévés hírbemondó a maga 102 ezer követőjét például a kutyaürülékes posztjaival próbálja meg meggyőzni, hogy szavazzanak rá.
https://hvg.hu/elet/20260224_nemeth-balazs-kampany-fidesz-kutyaszar
Az ismertség és a követőtábor mérete ugyanakkor nem minden esetben tükrözi a helyi beágyazottságot vagy a tényleges választási esélyeket, viszont jól mutatja, hogy a politikai verseny digitális dimenziója egyre nagyobb jelentőséget kap – vonja le a következtetést a Népszava.