Rácz András Oroszország-szakértő is megosztotta a véleményét a Mandiner Panyi Szabolcsról szóló cikkéről, közösségi oldalán pontokba szedve írta le, mit gondol az esetről.
A cikk fő állítása, hogy külföldi titkosszolgálatok Panyi segítségével hallgatták le a magyar külügyminisztert, ennek alátámasztására hangfelvételt is közöltek. Erről Rácz azt írja, akár még legális eszközökkel is készülhetett, az viszont biztos, hogy a nyilvánosságra hozása bűncselekmény, mert mind az újságírónak, mind beszélgetőpartnerének vannak személyiségi jogai.
Szerinte a felvétel nyilvánosságra hozása ostobaság is mert egyrészt, „a NER épp ezzel ismerte be, hogy igen, tényleg titkosszolgálati eszközökkel figyel meg újságírókat (évekkel a Pegasus-botrány után is), és az így készült felvételekkel habozás nélkül kész visszaélni is”. Másrészt pedig azért, mert a felvétel kikerülésével a lehallgatási módszer is lebukott.
„Valahogy úgy képzelem, hogy annál a titkosszolgálatnál, amelyik ezt a felvételt csinálta, most eléggé őrjönghetnek, hiszen éppen most dekonspirálódott az eszköz vagy módszer, amit használtak... ” – írja.
Rácz szerint ostobaság, hogy Szijjártó telefonszámát bárki is egy újságírótól tudná meg, hiszen a külügyminiszter maga is többször büszkén beszélt arról, hogy bárkit, bármikor fel tud hívni – biztosan széles körben ismert a telefonszáma.
Miközben a Washington Post arról írt, hogy Szijjártó Péter gyakorlatilag élőben tájékoztatja az oroszokat az uniós tárgyalásokról, a témán dolgozó magyar újságíró Panyi Szabolcsról hangfelvételt közölt a kormánypárti Mandiner, amelyben Szijjártó Péter állítólagos lehallgatásáról van szó.
A szakértő is úgy véli, hogy az egész egy lejáratási akció, amelynek a célja elterelni a figyelmet arról, hogy a múlt héten a nemzetközi sajtó is arról írt: Szijjártó lényegében élőben tájékoztatja az EU-s tárgyalásokról az orosz kollégáját, Szergej Lavrovot. Kitér arra is, hogy Szijjártót a jelek szerint mindezt nem is titkosított vonalon teszi – épp ezért tudták az európai szolgálatok is könnyen lehallgatni
Milyen szinten kell óvatlannak – értsd: feneketlenül ostobának – lenni ahhoz, hogy valaki külügyminiszterként (!) normál, tehát könnyen lehallgatható telefont használjon…
– írja Rácz.
Bóka János európai ügyekért felelős miniszter szerint minden ezzel kapcsolatos hír „álhír”, amelyek kétségbeesett reakciót jelentenek a Fidesz erősödésére. „A magyar embereket nem lehet megvezetni” – jelentette ki.
A Mandineren megjelent hangfelvételt meghallgatva úgy tűnik, Panyi arról beszél, hogy „Péter” és egy másik munkatárs (vélhetően a felvételen hallható beszélgetőtársa, egy nő) telefonszáma feltűnt egy harmadik, a külföldi titkosszolgálat által lehallgatott telefon híváslistáján, olyan azonban nem hangzik el, hogy azt ő adta volna oda.
Panyi a Mandiner állításaira reagáló hétfő reggeli bejegyzésében azt írta, a beszélgetés egy forrásával zajlott, és azért kezdeményezett beszélgetést a nővel, hogy jobban utána járjon a Washington Post által is megírt témának, vagyis Szijjártó orosz szivárogtatásainak. Az újságíró hangfelvétel egy pontján konkrétan úgy fogalmazott: „de ők nem a Pétert, meg téged figyeltek”.
Magyar Péter is reagált a Washington Post által megszellőztetett titkosszolgálati értesülésre, miszerint a magyar és az orosz külügyminiszter rendszeresen beszélt egymással az EU-s tárgyalások szüneteiben.
A Mandiner cikke után a Fidesz politikusai sorra reagáltak a hírre, Szijjártó is azonnal az ukránokkal kötötte össze az ügyet, holott a felvételen Ukrajna neve egyetlen egyszer sem hangzott el, Panyi a felvételen le is szögezi, hogy hogy egy európai uniós állam titkosszolgálat érintett, amely ráadásul nem Szijjártót hallgatja le, csak valakit, aki Szijjártóval is beszélt.
Nyitóképünk illusztráció, fotó: MTI / Kovács Attila
A Washington Postban a Fidesz kampányáról megjelent cikknek nem az az egyetlen kemény állítása, hogy az oroszok önmerényletre biztatják Orbánt, de az is, hogy Szijjártó Péter az EU-tanácskozások szüneteiben azonnal jelentett az orosz külügyminiszternek. Egy normális országban ez bőven elég lenne egy párt bukásához.