Régi vágya vált valóra Hajdú Péternek, végre a Beköltözve című műsorában meginterjúvolhatta Orbán Viktor miniszterelnököt. A műsor szokásos elemei, mint a szponzorhűtő a stúdiólakásban vagy a virsli és a rendelt ebéd kimaradtak, Orbán ugyanis nem költözött be, inkább ő hívta meg Hajdút a felcsúti házába. A forgatás napján kollégánk össze is futott a műsor főszereplőivel.
https://hvg.hu/itthon/20260329_orban-viktor-fekete-ruhasok-reakcio-felcsut-ebx
A műsor egészen zavarba ejtően, egy miniszterelnöki csecsemőportréval indult, majd ismertették a rövid életrajzát, megemlítve, hogy mennyire fontos számára a családja, de gyerekei távol tartják magukat a politikától. Miután Hajdú megérkezett Felcsútra, megdicsérte a kertet és érdeklődött, hol vannak a zebrák, de Orbán megjegyezte, csak egy fészere van, ott meg nem férnek el, így csak Budapesten, az állatkertben lehetnek.
„Sokan örülnének Magyarországon, ha lehetne ilyen vályogházuk” – mondta Orbán a felcsúti házról, amely Hajdú szerint igazán nem a luxuskategóriába tartozik. „Azt próbálják csinálni, hogy minden, ami a környéken történik, az valahogy az én földesúri énemet próbálja megrajzolni” – utalt Orbán a közeli Hatvanpusztára, amelyről évek óta kitartóan azt állítja, nem az övé.
A miniszterelnök szerint egy falusi gyerek „kimegy és focizik”, ilyenek ezek a vidéki csávók, a 2005-ben épült háza szomszédságában felhúzott Puskás Akadémiát pedig európai színvonalúnak nevezte. „A játék szenvedély, ez ugyanaz a Premier League-ben és a megye 1-ben is” – fejtegette tovább kedvenc témáját. Elmondta azt is, a szomszédban mindig is focipálya volt, az akadémia előtt a téeszhez tartozó klub edzett ott.
https://hvg.hu/sport/20250317_felcsut-puskas-akademia-riport-pancho-arena-orban-viktor-meszaros-lorinc-ebx
„Szükségem volt arra, hogy megvédjenek, anyukám mindig meg is védett, talán kicsit részrehajlóan is, de apámnál rend volt” – idézte fel a családi dinamikákat. Elmondta azt is, a családja soha nem volt ellenzéki, csak anyai ágon, mert ott a kommunisták vettek el földeket, a többség azonban kívül állt a politikán.
Orbán szerint belőle mindig az ellenfelei csináltak híres embert, ez írja le végig a karrierjét, a '80-as években ugyanis Felcsúton kívül senki nem ismerte. „Ez nem bátorság, ez vakmerőség volt” – jelentette ki Hajdú a miniszterelnök Nagy Imre újratemetésén mondott beszédéről, mielőtt megkérdezte, Orbán egyeztette-e bárkivel előzetesen a kiállásról.
„Épp Fodor Gábor – aki nem ezt a macsós stílust képviselte, mint én – mondta, hogy annak mindenképpen el kell hangoznia, hogy menjenek haza az oroszok” – emlékezett vissza a Fideszen belüli megbeszélésekre.
Orbán elmondta, hogy az első választások után bensőséges viszonyt alakított ki Antall Józseffel, mert együtt vettek részt az ellenzéki kerekasztal egyeztetésein. „Mondta, hogy mire figyeljek, ami később meg is történt, és hogy nagyon vigyázzak a pártra” – utalt arra, hogy miről beszélt az MDF miniszterelnökével, amikor Antall 1992-ben, nem sokkal a halála előtt felhívta.
https://www.youtube.com/watch?v=_FmAYRcxsi4
„Fontos neked a Jóisten?” – tette fel a fogós kérdést Hajdú, Orbán pedig arról beszélt, hogy a politikában a hit kényes dolog, mert személyes. Megjegyezte, hogy a „Jóisten mindannyiuk fölött” kifejezést egy brazil elnöktől tanulta, szerinte ez mindenki számára elfogadható, mert nem kirekesztő a nem hívőkkel szemben sem. Hozzátette, a 2002-es választási vereséget is egy isteni próbatételként fogta fel, szerinte mindenkinek csak akkora akadályokkal kell megküzdenie, amekkorákat elbír, ő pedig állítása szerint akkor sem omlott össze egy pillanatra sem.
„A választás mindig egy rejtélyes dolog, aminek soha nem fogod megmagyarázni az összes mozzanatát, mert nem robotok szavaznak. Hanem emberek, akiknek szívük, érzelmeik vannak” – mondta a 2006-os voksolásról. Orbán szerint akkor minden kutatás vereséget jelzett, ezért nem is volt harcias az azt megelőző vitában. A következő ciklusban a kormánypártok „elbarmoltak mindent”, ebből lett 2010 és a kétharmad – vélekedett.
Úgy gondolja, az embereknek nem pénzt kell ígérni, hanem azt, hogy ha dolgoznak, akkor előbbre jutnak. „Annyi pénz soha nem lesz, hogy mindenkinek lehessen adni. (…) Munka először, pénz másodszor” – magyarázta, hol hibáztak a szocialisták.
https://hvg.hu/itthon/20260326_szavazatvasarlas-fidesz-videk-a-szavazat-ara-dokumentumfilm-de-akciokozosseg-ebx
Felidézte, hogy gazdasági ismereteit már gyerekkorában megalapozták a szülei, minden hónapban közösen ültek le átbeszélni, hogy ki mit szeretne, amikor pedig látták, hogy túl sok tétel van, elkezdtek lehúzni tételeket a listáról. „Nagyszerű emberek, mert könyvet soha nem húztak le” – jegyezte meg, majd hozzáfűzte, 2010-ben is épp arra volt szükség, hogy tételesen végignézzenek mindent.
„Mi volt a titka a gazdasági sikernek 2010 és 2014 között?” – tette fel újabb hízelgő kérdését a műsorvezető, amire a miniszterelnök bajnaizhatott kicsit. Az IMF-hitel visszafizetésében Matolcsy György volt a legfőbb szövetségese.
Legyünk méltányosak, Matolcsy többször megmentette az országot
– jelentette ki, majd amikor Hajdú próbált egy kritikusnak ígérkező kérdést közbeszúrni, jelezte, hogy előbb a volt jegybankelnök erényeiről beszélne.
https://hvg.hu/ingatlan/20260319_matolcsy-gyorgy-mnb-szekhaz-felujitas-mosdo-vece-raw-development-matolcsy-adam-somlai-balint
„Én leültem a romákkal is. Elmondtam, hogy két módon tudok segíteni: lesz munka, de azt fel kell venni és lesz rendes iskola, de akkor küldjék el a gyerekeket iskolába, különben nem lesz családi pótlék” – emlékezett vissza a közmunkaprogram indulására a miniszterelnök. Úgy látja, 2010 és 2020 között a rendszer hibátlanul működött, azt a Covid borította fel.
A „törés Brüsszellel” Orbán szerint 2015-ben, a migrációs kérdés miatt következett be, előtte szerinte mindenben tudtak kompromisszumot kötni, példaként az Alaptörvényt és a bankadókat hozta. „Migrációs ügyben nincs kompromisszum, az vagy van, vagy nincs” – szögezte le, ezt követően pedig szerinte folyamatosan rakódtak egymásra a további konfliktusok. Az Európai Unióval az alapvető nézeteltérés szerinte az, hogy az EU egyre több dolgot központosítana, mert úgy gondolják, így lesznek versenyképesek, a patrióták azonban nem így látják, ezért akarják „átvenni a hatalmat Brüsszelben”. Ahhoz, hogy ez 2029-re megvalósuljon, Franciaországban, Lengyelországban és Magyarországon kell nyerniük a választásokon a pártcsalád tagjainak.
Nekem nem volt döbbenetes. Határozott előzményei voltak
– mondta Orbán a 2015-ös G-napról, vagyis amikor kapcsolata Simicska Lajossal végérvényesen megszakadt. Szerinte nem az ő kezében volt a döntés, az már az új kormány 2014-es megalapításakor világossá vált, hogy nincsenek egy platformon, mert az üzletember és a csoportja nem értett egyet a kormány elgondolásaival. „Én soha nem voltam híve a nyílt szakításnak, aki velem nem tud kijönni, az senkivel nem tud szerintem kijönni. Az ő tulajdonában volt több jobboldali sajtótermék, amelyeket megvont tőlünk, és napról napra romlott a helyzet. Láttam, hogy ebből baj lesz, durvára és szimbolikusra sikeredett a szakítás”. Azt azért Hajdú kérdésére – aki szerint ez „nagyon nem volt frankó” – Orbán elismerte, hogy jobb lett volna a jobboldali médiát diverzifikálni.
Van egy bölcsesség: az ember községházáról menet mindig okosabb, mint odafele menet volt. Persze hogy jobb lett volna.
Hajdú ezután egy váratlan váltással előrántott egy fényképet Orbán Viktor első csókjáról. Az óvodás kori képről a miniszterelnök megjegyezte, Felcsúton és Alcsúton mindig is nagyon szépek voltak a lányok, rajta pedig szerinte már akkor, tehát nagyjából ötévesen is látszott a férfias kisugárzás.
A fotóalbumban előkerült egy '89-es kép is, itt már Hajdú mondta, hogy milyen jóképű volt a miniszterelnök. Orbán szerint ezt az anyjának köszönheti, akiről képnézegetés közben többször megjegyezte, hogy milyen gyönyörű volt. A rendszerváltás előtti kép ürügyén kitért arra is, hogy soha nem érdekelte a divat, ő mindig a legegyszerűbb flanel ingeket választotta, mert úgy gondolta, „a vállfa számít”, ő pedig akkoriban sokat sportolt, így jól állt neki minden. Elmondása szerint akkor sokkal több önbizalma volt, mint most, csak annyit foglalkozott a külsejével, hogy félévente egyszer levágatta két milliméteresre a haját, megborotválkozott, majd hagyta, hogy visszanőjön.
„Az embernek két dologban kell, hogy szerencséje legyen, a szerelemben meg a munkájában” – mondta Orbán az esküvői kép láttán, amely Hajdú véleménye szerint „csodálatos”. „Én nem házasságot kötöttem, hanem a gyermekeim anyját kerestem, ő volt az az asszony, akitől biztosan sok gyereket szeretnék” – írta le a miniszterelnök azt, mit ért szerelem alatt.
Hajdú hízelgett egy kört azzal kapcsolatban is, mennyire nagyra tartja Orbánt, amiért 40 éve egyben tartja a házasságát, a miniszterelnök pedig megjegyezte, konfliktusok mindig vannak, de a gyerekek sokat segítenek ebben. „Ez egy közös vállalkozás, amit végig kell csinálni, ha szerencséd van, akkor megmarad a szerelem is. Nekem szerencsém volt” – tette hozzá.
https://hvg.hu/elet/20251226_magyar-peter-tisza-part-szily-nora-karacsonyi-interju
„A tengeren hajók vannak, a szárazföldön meg nem” – mondta ki a migrációs válság tételmondatát Orbán Viktor, amikor egy Matteo Salvinivel közös, határkerítésben gyönyörködős képet elemeztek. Mint mondta, abban nem értettek egyet az olasz politikussal, hogy hol nehezebb megállítani a bevándorlást, Orbán szerint a fenti érv miatt szárazföldön, de közös bennük, hogy mindketten elérték a céljukat ezügyben.
A nézők megtudhatták azt is, hogy a miniszterelnök a hidegfrontra érzékeny, olyankor fáj a feje, nagypapának lenni a legjobb állás, a szüleihez pedig legalább hetente egyszer elmegy, sokszor este autóba ül és odavezet hozzájuk.
Ez a fenyegetések előtt volt, most ilyet nem lehet, nem olyan a helyzet
– tette hozzá.
„Mi ez a pénzügyi védőpajzs, amit az ellenzék cáfol, te pedig azt állítottad, hogy ha szükség van rá, jön a segítség?” – kérdezte Hajdú, Orbán pedig elmondta, zajlanak a technikai egyeztetések, de a politikai szintű megállapodás megvan. „Nem olyat akarok, amiből a világ azt gondolja, hogy nagy bajban van Magyarország” – jelentette ki, majd elejtett egy megjegyzést arról, hogy az amerikai alelnök hamarosan Magyarországra látogat, akkor a védőpajzsról is fognak egyeztetni. Hozzátette azt is, az elnöki rendszerekkel kötött megállapodások mindig személyesek, így a kínai, orosz és amerikai kapcsolatokat is meghatározza, hogy Orbán Viktor kormányoz, egy új embernek újra ki kell tárgyalnia ezeket. „Ha ez nem sikerül, akkor az egész ország bajban van, mert az összes általam kötött megállapodás elvész” – vázolta fel az apokalipszist egy Fidesz-vereség esetére.
https://hvg.hu/360/20260330_bicske-felcsut-hatvanpuszta-valasztokorzet-riport-valasztas
Nem maradhatott ki a kormányzati kommunikáció szerint Ukrajna által előidézett olajválság kérdése sem, Hajdú Péter elmondta, ő nem érti, hogy lehet ilyen, tényleg elkobozzák-e az ukránok a magyarok által fizetett tranzitdíjat. Itt még Orbán is megjegyezte, hogy erről nincs szó, de természetesen Kijev Brüsszelel egyeztetve zárta el a Barátság kőolajvezetéket, ahogyan azt Hajdú fel is vetette az erre vonatkozó kérdésében.
Az én taktikám nem a békepipa, hanem a tomahawk. Vagy a bicska
– írta le a miniszterelnök azt, milyen kommunikációt folytat az Európai Unióval. Állítása szerint ő nem balhézik össze senkivel, nem nyit konfliktust, csak tartja magát ahhoz, hogy a magyarok hogyan érzik jól magukat: „migráns nincs, gender nincs, család fontos”.
Ahogyan azt korábban már Hajdú beharangozta, szóba került Szabó Bence és az Alkotmányvédelmi Hivatal akciója is. Hajdú szerint a rendőr százados félreértelmezte a helyzetet, hiszen a Tisza Párt informatikusa elismerte, hogy beszervezték az ukránok (ilyet nem mondott, sőt, később azt állította, direkt dezinformálta az Alkotmányvédelmi Hivatalt, igaz, utóbbi az Orbán-interjú felvétele után derült csak ki).
Orbán szerint Szabó Bence „még jól is járt”, hiszen a kiesett munkabére pótlására indított gyűjtésből sok pénz jött össze. A miniszterelnök kifejtette, hogy a titkosszolgálat emberei feladatuknak megfelelően kémelhárítást végeztek, ennek keretében be kellett vonni a rendőrséget is. Így került a képbe Szabó, aki
azt hitte magáról, hogy hős, de kiderült, hogy pancser.
„Fogalma se volt arról, hogy egyébként ukrán kémek leleplezésének egy részfeladata az övé. Erről nem tudott, kiugrott, az egyetlen gyanús részlet az, hogy ez egy kampányidőszak közepén történik” – jegyezte meg a miniszterelnök, hozzátéve, személyesen nem ismeri a századost, így nem tud róla további véleményt formálni.
Később mégis megtette, amikor felvetette: milyen rendőr az, aki nem bírja az ilyen jellegű nyomást. Emiatt szerinte van közvetett felelőssége, hiszen a rendőrség a kormányzat alá tartozik.
A Magyar Nemzeti Bank alapítványaiból eltűnt százmilliárdok ügyében azonban nem tartja magát felelősnek, sőt, jogilag sem lehetséges ez, mert a kormánynak semmilyen befolyása nincs a független jegybank működésére.
Hajdú arra vonatkozó kérdésére, hogy csalódott-e Matolcsy Györgyben, a miniszterelnök elmondta, addig tartozott érte felelősséggel, amíg a kormánya tagja volt. „Várjuk meg a vizsgálat végét, amikor van ítélet, akkor mondjuk meg, hogy ez vagy az történt, mert annyi összevisszaságot látok, hogy nem lehet tudni, mi történt” – jött a semmitmondó válasz.
Okozott nekem sok bajt és nehézséget most ezzel Matolcsy, de és mivel a sok jótétemény korábban volt, a baj meg most, az érzéseim inkább negatívak
– avatott be az érzelmeibe Orbán.
Az interjú vége felé Hajdú rájött, egy Orbán-beszélgetés sem lehet teljes focis hasonlat nélkül. A műsorvezető szerint az április 12-i választás olyan, mint amikor a nyolcvankilencedik percben kapunk egy tizenegyest és az a kérdés, hogy Szoboszlai Dominik rúgja vagy „valaki olyan, aki a kispadon ült, két éve még nem is focizott”. Hajdú úgy látja, egyáltalán nem biztos, hogy „Szoboszlai” kapja meg ezt a lehetőséget, ezért arra kíváncsi, Orbánék tartottak-e önvizsgálatot amiatt, hogy hogyan juthattak odáig, hogy ez a helyzet egyáltalán előállhatott.
A miniszterelnök szerint nemcsak választások előtt, hanem minden este kell önvizsgálatot tartani, ilyenkor már az a fontos, hogy elmenjenek a hárommillió szavazatig (amihez a Závecz Research április eleji kutatása szerint még nagyjából félmillió hiányzik).
Orbán Viktor szerint az a fontos kérdés, hogy „bízol-e a saját néped ösztöneiben, mert ha nem, akkor szedd össze a sátorfádat és húzd el a csíkot”. Úgy gondolja, sok mindent tud erről az országról, népében pedig akkor is bízott, amikor szerinte rossz döntést hoztak. Összességében azonban úgy érzi, a magyarok többször szoktak jól dönteni, mint rosszul. A zárszó után még egy elmaradhatatlan Szabadság vándorai következett, majd ismét meg lehetett nézni a Hajdú Péternek megmutogatott fényképeket.
Nyitókép: Frizbi TV / YouTube.