Egy nap alatt leszedték a plakátot, amelyen Tuzson Bence megköszönte a bizalmat, miután brutálisan kikapott körzetében

Egy lépcsőházba került ki a folytatást ígérő plakát, amely aktualitását vesztette, miután Tuzson nem jutott be a parlamentbe.

  • HVG

Egy lépcsőházba kihelyezett plakáton köszönte meg a választók bizalmát és ígért folytatást a leköszönő igazságügyi miniszter, Tuzson Bence, aki a Dunakeszi központú Pest megye 5-ös választókörzetben volt a Fidesz képviselőjelöltje – vette észre a 444 egy olvasója. A portál beszámolója szerint a plakátot hétfő hajnalban helyezték ki, egy nappal később, kedden azonban már el is tűnt.

A lap szerint az üzenet kihelyezése arra utalhat, hogy Tuzson biztos volt abban, hogy behúzza a Gödöt is magába foglaló körzetet, amelyet 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben is megnyert. Ezúttal azonban nem:

a tiszás Miskolczi Orsolya 61,5 százalékot kapott, míg Tuzson csak 31,2 százalékot.

Azaz a Tisza Párt képviselőjelöltjére csaknem kétszer annyian szavaztak, mint a választókerületet 12 éve képviselő Tuzsonra.

A Varga Judit lemondását követően igazságügyi miniszterré kinevezett politikus a Fidesz pártlistájáról is bekerülhetett volna az Országgyűlésbe, mivel az előzetesen befutónak gondolt 49. helyen szerepelt a névsorban. A Fidesz azonban a 98,9 százalékos feldolgozottság alapján csak 43 listás mandátumot szerzett, a Tuzson előtt található 48 jelöltből pedig senki sem nyert egyéniben.

https://hvg.hu/360/20260414_valasztas-elemzes-megdolt-fidesz-alaptetel-orbannak-mindig-igaza-van

Nyitóképünkön Tuzson Bence igazságügyi bizottsági meghallgatása 25.11.04-én. (Fazekas István)

Hozzászólások