Az már a kampány során világosan kiderült, hogy Magyar Péterről lepattannak a golyók, de április 12-én estére az is nyilvánvalóvá vált, hogy a visszacsapódó lövedékek Orbán Viktor rendszerének kivégezésére is alkalmasak. A Tisza Párt szavazói nemcsak a 16 éve egyvégtében regnáló kormányfőre, de Orbán konszolidálhatatlannak bizonyult, a „nemzeti együttműködést” kizárólag politikai szlogenként használó rendszerére, a NER-re is határozott nemet mondtak. Az eddig parlamenten kívüli Tisza Párt kétharmados többségbe került képviselőivel szemben ellenzékbe kényszerült Fidesz első számú vezetője pedig abban sem nagyon reménykedhet, amit az 1990-es, első szabad választások után hivatalba lépett Antall József állítólag még az 1956-os forradalom elbukásakor mondott a filozófus Fehér Ferencnek: „Alámerülök, és kibekkelem őket.”
A rekordrészvétel (közel 80 százalék) mellett lezajlott választás nem csak Orbán sorsát pecsételte meg. A nevével fémjelzett korszakban létrehozott művének azok a támaszai is megrendültek, amelyek – a közjogi, fontos állami és gazdasági pozíciók elfoglalásán, a média leuralásán keresztül – a legutolsó napokig biztosítani látszottak, hogy a Fidesz és első számú vezetője átmenthesse hatalmát egy esetleges Tiszán túli világba.
„Az Orbán-rendszer kétharmaddal született, ezért csak kétharmados többséggel lehet lebontani” – mondta Magyar Péter szombat késő este a debreceni kampányzárón. Nem telt bele 24 óra és a választók elvégezték, amire a rendszerbontáshoz szükség volt.
Ha Orbánék korábban el is hitték maguknak, hogy a kormányváltásra még a legrosszabb forgatókönyv esetén is csak egy szűk tiszás többség mellett van esély, a csalódás annál is nagyobb lehetett, mint ami a vasárnap este a Bálnában színpadra állt, vereségtől lesújtott társaság arcáról leolvasható volt.

Orbán Viktor beszéde a Fidesz eredményváróján
HVG / Reviczky Zsolt
Akár hazudott az udvari közvélemény-kutató intézet, a Nézőpont a kormányzati megrendelőnek, akár csak arról van szó, hogy Mráz Ágostonék valamit nagyon benéztek, és a méréseikbe még a 10–12 százalékos „hibahatár” is belefért, megdőlt az a fideszes forgatókönyv, hogy szoros eredmény mellett elég egy-két évig ölbe tett kézzel kell ülni, mert idővel úgyis megbukik az új kormány, s ezzel megnyílik a lehetőség a nagy visszatérésre.