Lázár törvénytelenül gyűjtötte a véleményeket az új KRESZ-ről a NAIH szerint

A miniszter honlapján előbb nem tettek közzé adatkezelési tájékoztatót; később már igen, de egy ideig az sem felelt meg az előírásoknak.

  • HVG

Több szempontból sem felelt meg a törvényi előírásoknak az, ahogyan Lázár János építési és közlekedési miniszter a véleményeket várta az új KRESZ tervezetéről – derül ki a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) Telexnek küldött válaszából.

Az már korábban ismert volt, hogy Lázár honlapján eredetileg nem volt adatkezelési tájékoztató. Később került fel rá, ám a Péterfalvi Attila vezette szervezet szerint az sem volt megfelelő.

https://hvg.hu/itthon/20260127_uj-kresz-velemenyezes-lazar-janos-adatkezelesi-tajekoztato-politika-vitezy-david-nemzeti-adatvedelmi-es-informacioszabadsag-hatosag-naih

A NAIH az ügyben – több panasz és közérdekű bejelentés után – vizsgálatot indított az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) és a magyar törvények értelmében. Ennek során azt állapították meg, hogy

  • a tájékoztató hiánya miatt az adatkezelő személye, a gyűjtött adatok kezelésének célja, jogalapja vagy az esetleges adattovábbítások címzettjei sem voltak tisztázva;
  • a január 27-étől elérhető honlapra korábban sem adatkezelési tájékoztató, sem pedig az adatok kezeléséhez adott hozzájárulás megadására utaló jelölőnégyzet nem került;
  • a hatóság nem azonosította a személyes adatok kezelésének jogalapját, és úgy ítélte meg, hogy a célját sem határozták meg;
  • január 27. előtt azt sem tették közzé, hogy mennyi ideig fogják kezelni az érintettek adatait.

A NAIH mindezek nyomán felszólította Lázárt a korrigálásra. A miniszter ezután módosította az adatkezelési tájékoztatót, és állítása szerint – a felszólításnak megfelelően – törölte is azoknak az adatait, akik nem járultak hozzá azok kezeléséhez. Az anonim módon küldött véleményeket megtartották.

Miután Lázár minden kérésnek eleget tett, a NAIH lezárta a vizsgálatot.

Hozzászólások