Fideszesek, akiket a Fidesznél is kevésbé kedveltek a szavazók: Radics Béla, Erdős Norbert, Becsó Zsolt
A Mátészalkán induló Kovács Sándor úgy is megnyerte a körzetét, hogy kevesebb szavazatot kapott, mint a Fidesz–KDNP listája.
Radics a választókerületében súlyos vereséget szenvedett, listáról azonban bekerült a parlamentbe. Borbély Ádám szerint nem lehet úgy megújulásról beszélni, hogy ő bent ül majd az Országgyűlésben.
„Közösségeinket nem hagyjuk szétzilálni, hanem pont ellenkezőleg: még erősebbé, még összetartóbbá, még elszántabbá tesszük őket. Szervezetünket megújítjuk, a folyamat már zajlik – és ahol hibáztunk, ott őszintén szembenézünk vele, majd az utolsó szálig kigyomláljuk mindazt, ami gyengíthet bennünket” – fogalmazott egy keddi bejegyzésében a fideszes Radics Béla, aki bár zuglói választókerületében 24,7 százalékos eredményével súlyos vereséget szenvedett a Tisza jelöltjével szemben, a Fidesz–KDNP listájáról bekerült a parlamentbe.
Az elmúlt években fővárosi képviselőként tevékenykedő Radics Fideszt megújító, „gyomlálós” gondolataira párttársa, Borbély Ádám zuglói önkormányzati képviselő külön bejegyzésben reagált.
Ugocsa non coronat. Ha az a megújulás, hogy a felelősök érinthetetlenek és még minden idők legrosszabb helyi eredményét elérő jelöltjét be is küldik a Parlamentbe, akkor én ebből a »megújulásból« nem kérek
– fogalmazott Borbély, majd közvetlenül Radicsnak üzenve azt írta: „Jó gyomlálást!”
A fideszes önkormányzati képviselő a bejegyzéséhez egy fotót is csatolt, amelyen az olvasható: „Az igazság olyan, mint a gyom: kiszámíthatatlan, kiirthatatlan és mindenhol utat tör magának.”
A Mátészalkán induló Kovács Sándor úgy is megnyerte a körzetét, hogy kevesebb szavazatot kapott, mint a Fidesz–KDNP listája.
Nyitókép: HVG / Cabrera Martin
Csak a repülőútra 25 millió forintot költhettek.