A megvalósítás hiányosságainak egész sora miatt nem fogadta el a verőcei Limes-projekt elszámolását a Nemzeti Fejlesztési Központ (NFK) – írja az Átlátszó.
A 2023-ban átadott, leginkább a zsiráfketrecként emlegetett, római őrtorony sziluettjét idéző, lényegében használhatatlan kilátóról ismert fejlesztés miatt tavaly indított vizsgálatot az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság. Verőce polgármestere, Grauszmann György ezt idén februárban úgy próbálta magyarázni, hogy a helyszín világörökségi címe hiányzott a projekt megvalósulásához, vagyis önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe.
Ez a magyarázat már akkor megdőlni látszott, amikor márciusban kiderült: hasonló, az egykori Limeshez kapcsolódó fejlesztés történt például Nagytétényben és Óbudán is, ahol a jelek szerint mégsem okozott gondot a helyszín UNESCO minősítésének hiánya.
https://hvg.hu/tudomany/20210730_limes_vilagorokseg_magyarorszag_nelkul
Az Átlátszó most az NFK verőcei önkormányzatnak küldött válaszát is megszerezte, amelyben tételesen felsorolták az elszámolás visszautasításának okait. Ezekből az derül ki, hogy a projektet nem teljesen a tervezett műszaki tartalommal valósították meg, a támogatást pedig a konzorciumi tag „nem a projekt céljának megvalósítására használta fel”.
Nem teljesült a pályázatban vállalt indikátor, a látogatószám növelése sem, a közel 20 ezer elvárt látogatóból ingyenesen is csak kevesebb mint 8 ezret sikerült bevonzani; igaz, nem is lett volna könnyű a célszám elérése, hiszen a kiállítótérnek nem volt állandó nyitvatartása, csak előzetes bejelentkezéssel volt látogatható. A tavaly májusi helyszíni szemlén azt is megállapították, hogy a kétemeletesnek ígért, végül egyemeletesnek megépített látogatóközpontnál sem a büfé, sem a jegypénztár, sem az ajándékbolt nem készült el, a kilátóba pedig nem építettek lépcsőt, így az egyetlen emeletére fel sem lehet jutni.
Az elbukott, közel 308 millió forintos támogatást végül mégsem kellett a településnek visszafizetnie, mert azt az önkormányzat kérésére a magyar állam átvállalta.
Grauszmann György a lap megkeresésére megismételte, hogy a kérdéses dokumentum „első számú megállapítása szerint a projektcél nem valósult meg: a LIMES magyarországi szakasza, így a VEKOP-4.1.2-17-2018-00002 projekt helyszínei nem képezik részét a világörökségi helyszíneknek”. Azt írta, hogy a toronyrekonstrukció, vagyis a zsiráfketrec „az Irányító Hatóság engedélyével, a tervek szerint valósult meg”, s hozzátette, hogy a működtetést is az Irányító Hatóság útmutatása alapján hajtották végre.
A polgármester kifogásolta, hogy „a jelentés az eredeti koncepciótervet kezeli viszonyítási alapként, mely szakmailag nem indokolt, mivel a beruházás műszaki tartalmát kizárólag a jóváhagyott kiviteli és engedélyezési tervek alapján lehet értékelni”. Szerinte az NFK szabálytalansági eljárást lezáró döntését – amely nem azonos az NFK Átlátszóhoz is eljutott válaszával – az önkormányzat máig nem ismerhette meg.
Nyitókép: Google Maps