Pünkösdhétfő után beindul a parlamenti munka, a tervek és a benyújtott menetrend szerint kedden, még a plenáris ülés előtt négy szakbizottság is ülésezik.
- A mentelmi bizottság megtárgyal egy előterjesztést, amely Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezető-helyettese mentelmi jogának kiadását célozza egy, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon ellene indított magánvádas ügyben.
- Az oktatási bizottság technikai kérdések mellett arról is tárgyal, kiket delegáljanak társelnöknek a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórumba, továbbá tagnak a Roma Koordinációs Tanácsba.
- A pénzügyi és költségvetési bizottság Koltay Andrást, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökét hallgatja meg a szervezet tavalyi költségvetésének végrehajtásáról. Koltay egyike azoknak, akiket Magyar Péter miniszterelnök lemondásra szólított fel, de ő maradna 2030-ig, amíg a mandátuma szól.
- A nemzetiségek bizottsága is ülésezik, ott téma lesz a Tisza-frakció által kezdeményezett, az Alaptörvény – sorrendben tizenhatodik – módosítását célzó törvényjavaslat.
A bizottsági ülések után, 13 órakor kezdődik a plenáris ülés, méghozzá a tervek szerint Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával, amelyre a frakciók is szabott időkeretben reagálhatnak. Az ezt követő egyéb napirend előtti felszólalások, valamint interpellációk után a képviselők szavaznak is a Tisza-többség által javasolt öt parlamenti vizsgálóbizottság megalakításáról.
Ezek a következők:
A legnagyobb figyelem most a kegyelmi botrányt feltáró vizsgálóbizottságra irányul, főképp azután, hogy kedden Magyar Péter nyilvánosságra hozta Kónya Endre kegyelmi ügyének az Igazságügyi Minisztériumnál fellelhető iratait, majd némi, a közte és Sulyok Tamás államfő közötti nyilvános vita után a Sándor-palota is közzétette a saját irattárában meglévő iratokat a témában.
A Sándor-palota honlapja összeomlott, akadozik, de a HVG lementette a mintegy tucatnyi dokumentumot. Itt végig lehet olvasni mindet – már amit nem takartak ki belőle.
A Sándor-palota által közzétett hivatalos dokumentumokból az derült ki, hogy nemcsak Varga Judit nem javasolta igazságügyi miniszterként a kegyelmet a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettese, a pedofil főnökét az áldozatok befolyásolásával menteni próbáló és emiatt el is ítélt Kónya Endre számára, hanem még Novák Katalin saját apparátusa sem, mégis kegyelmet kapott, ráadásul gyorsított eljárásban.
Arra kíváncsi a miniszterelnök, hogy az Orbán család gyakorolt-e nyomást Kónya Endre kegyelmi ügyében. Eddig csak Balog Zoltán exminiszter püspök szerepe derült ki.
A még ezután is nyitott kérdésekre a kegyelmi botrány szereplőinek alighanem a vizsgálóbizottság előtt kell majd felelniük. A Tisza-frakció közben már beadott törvénymódosító javaslatokat arra is, hogy szigorítsák a testület előtti megjelenés szabályait is: kötelezővé teszik a részvételt azok számára, akiket beidéznek. Először nagy pénzbírsággal, majd rendőri elővezetéssel lehet elérni, hogy megjelenjen a testület előtt valaki – akár a volt államfő vagy akár az Orbán család valamely tagja is.
Erős szankciókkal biztosított igazmondási és adatszolgáltatási kötelezettséget vezetne be a parlamenti vizsgálóbizottság elé idézettek számára a Melléthei-Barna Márton és Hantosi István által jegyzett javaslat.
Kedden ugyan az Országgyűlés dönt a fideszes Kocsis Máté mentelmi jogáról, de például a fenti, a vizsgálóbizottságok előtti megjelenés szabályait szigorító javaslatot csak a szerdán 9 órakor kezdődő újabb plenáris ülésen kezdik majd tárgyalni. Méghozzá több más törvényjavaslattal együtt – ezek mindegyikénél elkezdődik az általános vita, de a határozathozatal, szavazás majd csak később lesz. Ezek között van a devizahiteles pereket és végrehajtásokat felfüggesztő Tisza-javaslat és az Alaptörvény módosítása is.
A javaslat megalapozná a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését is.
Nyitóképünk illusztráció. Fotó: HVG / Veres Viktor