Sulyok Tamás köztársasági elnök az Alkotmánybírósághoz fordul azután, hogy Magyar Péter miniszterelnök május végén bejelentette, módosítják az Alaptörvényt annak érdekében, hogy eltávolítsák pozíciójából az államfőt.
Sulyok hivatala, a Sándor-palota csütörtök délutáni közleményében azt írta: „a közjogi méltóságok elmozdítását célzó politikai nyilatkozatok olyan alaptörvény-módosítások lehetőségét is felvetik, amelyek általános jellegű szabályozás helyett egyedi helyzetek rendezésére irányulnak”.
A bejegyzés szerint a köztársasági elnök azért fordul az Alkotmánybírósághoz, hogy a testület tisztázza, az ilyen egyedi jellegű aktusok beleférnek-e az alaptörvény-módosítás kereteibe. „Ezen alkotmányjogi problémával összefüggésben a köztársasági elnök indítványt nyújtott be az Alaptörvény alkotmányos funkcióját, elfogadását és módosítását szabályozó rendelkezések értelmezésére” – fogalmaztak.
A Sándor-palota közösségi oldalán megjelent közleményre Magyar Péter miniszterelnök a kommentszekcióban reagált.
„Ez már tényleg a szánalom kategória. Sulyok Tamás soha nem állt ki a bántalmazott gyerekek, a megtámadott civilek, mũvészek, bírák vagy újságírók mellett. Soha nem szólalt fel a jogállam rombolása, vagy az ország kifosztása, ellenzéki politikusok titkosszolgálati megfigyelése ellen. De a saját pozíciója és havi hatmilliós fizetése védelmében naponta 5 helyre elfut panaszkodni. Eközben Magyarország legnépszerűtlenebb közszereplője” – írta a kormányfő, részben megismételve szerdai bejegyzésének tartalmát, amelyben Sulyok külföldi lapoknak adott interjúira reagált.
https://hvg.hu/itthon/20260610_magyar-peter-sulyok-tamas-weltwoche-interju-reakcio
Sulyok lépésére Török Gábor is reagált, aki közösségi oldalán azt írta, az „nem ügyetlen”. A politikai elemző szerint ugyanis a köztársasági elnök „szerezhet egy olyan papírt” az Alkotmánybíróságtól, „amellyel akár még tovább mélyítheti a kialakulni látszó alkotmányos válságot”.
„A korábban Magyar Péter jutalomjátékának látszó ügy minden nappal egyre több politikai kockázatot hordoz a miniszterelnök számára” – összegzett Török.
Az ügy előzménye, hogy Magyar Péter miniszterelnök május 31-éig adott időt az államfőnek a távozásra, majd miután Sulyok Tamás nem volt hajlandó lemondani, a kormányfő közölte: módosítják az alkotmányt annak érdekében, hogy eltávolítsák a köztársasági elnököt. Azóta Magyar Péter ismét jelezte, hogy a közeljövőben felkeresi Sulyokot, aki a Velencei Bizottsághoz is elvitte „a magyar alkotmányjogi hagyományok szerint teljesen egyedülálló” ügyét.
Sulyok mellett vasárnap több százan álltak ki a Sándor-palotánál, videóriportunkat itt tekintheti meg:
https://hvg.hu/itthon/20260608_fidesz-sulyok-tamas-sandor-palota-tuntetes-videoriport