Magyar Péter: Sulyok Tamás fia a Honvédség Falcon gépén utazott Amerikában

Magyar Péter újabb poszttal igyekszik növelni a Sulyok Tamásra háruló nyomást. Azt firtatja, ki fizetett azért, hogy a köztársasági elnököt fia is elkísérte egy több száz millió forintos amerikai útra.

  • HVG

Vajon mit keresett Sulyok Tamás köztársasági elnök fia, dr. Sulyok Márton az elnök 12 napos amerikai útján a honvédségi Falcon gépen úgy, hogy hivatalosan nem is volt tagja az elnöki delegációnak?

– tette fel a kérdést Magyar Péter szombati Facebook-bejegyzésében. A miniszterelnök ebben azt is állítja: biztosan tudható, hogy Sulyok Tamás fia a Honvédség Falcon gépén utazott New York és Cleveland, Cleveland és New Orleans, New Orleans és Houston, valamint Houston és Dallas között, ahogy az is, hogy Sulyok Márton az elnök néhány találkozóján is részt vett.

https://www.facebook.com/peter.magyar.102/posts/pfbid0teLk25wvpoNQ8JD1rHbdFV9EkJYaS1APW4p4uggwBUA9M2bc8GBpy2s1KrUHiEXKl

Magyar Péter szerint az viszont egyáltalán nem világos, hogy „milyen okból és hogy ki fizette az utazása költségeit”. A miniszterelnök azt írta, az államfőnek 12 napos amerikai útja során – amely több százmillió forintba került – semmilyen hivatalos tárgyalása nem volt sem az amerikai kormányzattal, sem a Kongresszus, sem a Szenátus tagjaival, csupán néhány helyi magyar közösséggel; ellenben a kint töltött idő legnagyobb része városnézéssel és múzeumlátogatással telt.

Elnök úr, tovább is van. Mondjam még?

– üzent bejegyzése végén Magyar Péter meglehetősen kendőzetlenül a korábban többször lemondásra felszólított Sulyok Tamásnak, akit az Alaptörvény 17. módosításával jövőhéten ténylegesen is elmozdítana a Tisza Párt parlamenti többsége.

Pár órával korábban arról posztolt a miniszterelnök, hogy amennyiben a – tervek szerint – hétfőn megszavazott alkotmánymódosítást az államfő 5 napon belül nem írná alá, akkor a megfosztási eljárás is megindítható lesz vele szemben.

https://hvg.hu/itthon/20260711_magyar-peter-ot-napot-adott-sulyok-tamasnak

Sulyok Tamás az elmozdítására irányuló kormánypárti törekvést a jogállamiságot sértő lépésként kritizálta, az elmozdítását kimondó Alaptörvény-módosítással szemben pedig a Velencei Bizottságtól kért jogi állásfoglalást. A köztársasági elnök elmozdítása ellen csütörtök este pár ezres tüntetést tartott a Fidesz a Sándor-palotánál.

https://hvg.hu/itthon/20260710_fidesz-tuntetes-video-stop-onkeny-sandor-palota-sulyok-tamas-ebx

Nyitókép: MTI / Ujvári Sándor

Hozzászólások