Az évek során összesen mintegy 25 millió forint állami támogatással szervezik meg évek óta azt a balatongyöröki, „Nemzeti Hét” nevezetű rendezvényt, amelyen idén Ábrahám Róbert Fidesz-közeli megmondóember rosszindulatú „vicsorgó vakemberként” becsmérelte Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi minisztert – tudta meg az RTL Híradó.
A „Nemzeti Hetet” évek óta megrendező Balatongyöröki Honismereti Kör Egyesület saját meghatározása szerint a „polgári, nemzeti és keresztény” értékrendet igyekszik képviselni, az esemény házigazdája pedig a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) korábbi szóvivője, Halász Zsuzsanna. A rendezvény főszervezője az RTL megkeresésére nem kommentálta Ábrahám Róbert kijelentéseit, csupán annyit közölt: ha lesz rá lehetőségük, jövőre is megrendezik a Nemzeti Hetet.
A szervezetnek idén és tavaly is 1,5 millió forint támogatást adott a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) is – mint közölték, a Zala megyei önkormányzat elnökének javaslatára. A megyei közgyűlésnek jelenleg a Fidesz–KDNP-s Pál Attila az elnöke. A hírműsor megkeresésére azonban a BFT hangsúlyozta: arra, hogy az általuk megítélt támogatásból pontosan mi valósul meg, semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Ábrahám Róbert gyalázkodó kijelentését nemcsak a kormány tagjai és a Tisza Párt országgyűlési frakciója utasította vissza, de attól elhatárolódott a választás után magát „kormányfüggetlen elemzőként” meghatározó Deák Dániel is, akit ezután szintén durva stílusban, személyeskedve támadott be Ábrahám, aki ezt az alkalmat arra is felhasználta, hogy a Kátai-Némethtel szembeni gyalázkodását írásban is megismételje.
https://hvg.hu/itthon/20260713_abraham-robert-durva-gyalaz-deak-daniel-megafon-katai-nemeth-vilmos-vaksag-guny
Nyitókép: RTL Híradó