„Polgár Judit neve évtizedek óta egyet jelent a tehetséggel és a kitartással. A sakktörténet legeredményesebb női játékosaként 26 éven át megszakitás nélkül vezette a női világranglistát, miközben az abszolút világranglista legjobb tíz játékosa közé is bekerült” – méltatta vasárnap este Magyar Péter a sakkbajnokot azután, hogy több közéleti személyiség nyílt levélben javasolta Polgárt a megüresedő köztársasági elnöki poszt betöltésére.
A miniszterelnök szerint Magyarországnak „egységre, békére és olyan elnökre van szüksége, akire minden magyar büszke lehet. A köztársasági elnökség nem egy foglalkozás, nem egy munkahely, hanem a legmagasabb szolgálat” – fogalmazott.
A magyar közélet elismert szereplői által vasárnap köztársasági elnöknek ajánlott Polgár Judit szerinte ilyen személy, ezért hétfőn találkozik vele, és
megkérdezi, hogy az új Alkotmány elfogadásáig kész-e új szerepben szolgálni Magyarországot.
Ötszörös sakkolimpiai bajnok, nemzetközi nagymester, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje, akinek rendkívüli életútját nemrég A sakk királynője című dokumentumfilm is bemutatta. Néhány héttel ezelőtt pedig tagjává választotta a Cambridge-i Egyetem Christ's Colleg-a – sorolta Magyar.
„Polgár Judit eddigi pályafutása mindig a teljesítményről szólt, s személyét övező elismerést nem politikai kötődésének vagy kapcsolatoknak, hanem kivételes tehetségének, szorgalmának, példátlan teherbírásának és a tisztességének köszönheti. Olyan magyar, akinek teljesítménye tiszteletet és elismerést vált ki itthon és szerte a nagyvilágban” – írta Magyar Péter, aki szavai szerint hatalmas megtiszteltetésnek érezné, ha Polgár Judit elvállalná a felkérést.
Sulyok Tamás szombaton jelentette be, hogy aláírja a saját elmozdítását lehetővé tevő alkotmánymódosítást, hétfőtől tehát már nem ő a köztársasági elnök. Magyar Péter pedig megosztotta, milyen jelöltet képzelnek el a nezmet egységét megtestesítő posztra: „aki mindenféle pártpolitikai múlt és kötődés nélkül szolgálná a nemzetet” – fogalmazott a miniszterelnök. „Javasoljanak a pártok, a közélet szereplői, civilek és magánemberek. Mondják el, kit és milyen értékek alapján tartanak méltónak arra, hogy a Magyar Köztársaságot képviselje, a magyar embereket képviselje" – mondta.
A felhívás után látott nyilvánosságot a Polgár Judit államfői jelölését támogató kezdeményezés, de az Ügyvédkör is bemutatta jelöltjét, Bárándy Pétert – ők azzal érveltek, hogy nem reprezentatív köztársasági elnökre van szükség a jelen helyzetben. Ungváry Krisztián történész pedig kollégáját, Romsics Ignácot ajánlotta a posztra.
Nyitókép: Polgár Judit – Fotó: HVG/Fazekas István