Közleményben jelentette be Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész, hogy benyújtotta a lemondását, amely értelmében megbízatása augusztus 25-ével megszűnik. „Az igazságszolgáltatás, benne az ügyészség függetlenségének és tekintélyének megóvása a demokratikus intézményrendszer egyik alapja. Az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé, és nem lehet napi politikai érdekek vagy hatalmi játszmák színtere” – írta a legfőbb ügyész, aki az Országgyűlés alelnökének küldte meg nyilatkozatát.
A lemondásra nemcsak Magyar Péter miniszterelnök reagált, hanem Bóka János, a Fidesz újonnan megválasztott frakcióvezetője is, aki a közösségi oldalán megjelent videóban azt állította, hogy Nagy Gábor Bálint lemondására „Magyar Péter sorozatos nyílt politikai fenyegetéseit követően került sor”.
Bóka szerint a legfőbb ügyész lemondása nem más, mint tiltakozás a Magyarországon épülő Tisza-féle politikai önkénnyel szemben. Nem véletlen, hogy arra „az adatlopási botrány másnapján került sor”, amikor az ügyészség lefoglalta a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz teljes szerverállományát.
„Magyar Péter a politikai hatalom kizárólagos megszerzésére törekszik, lemondását követően az ügyészség nyílt politikai irányítás alá kerülhet” – tette hozzá Bóka, aki emlékeztetett arra, hogy a Fidesz ellenállást hirdetett az önkénnyel szemben.
https://hvg.hu/itthon/20260721_fidesz-ellenallasi-nyilatkozat-alaptorveny-tisza-part
Fotó: HVG / Cabrera Martin