Az RTL Híradónak nyilatkozó, társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter korábban azt kérte, azok, akik megkérdőjelezhető módon jutottak pénzhez, inkább küldjék azt vissza.
Tarr Zoltán szerint azóta 10-15 százalék került vissza, és úgy gondolja, ahogy újabb ügyek derülnek ki, másban is felmerül, hogy talán érdemes a pénzt azelőtt visszaadni, mielőtt a vizsgálat abba a fázisba ér, hogy őt is megkérdezik.
A Fidesz szerint minden a jogszabályok szerint történt, és a Tisza-kormány politikai megfontolásból „üldözi” a támogatások kedvezményezettjeit.
„Követeljük, hogy az egy hónapja börtönben tartott volt kormánytisztviselőkkel és a kedden hajnalban letartóztatott Fidesz-frakció munkatárssal szemben folytatott eljárásokra a törvényesség talaján és ne politikai elvárások alapján kerüljön sor, ennek keretében szüntessék meg a valamennyiükkel szemben alkalmazott abszurd és méltatlan kényszerintézkedéseket és személyes szabadságuk korlátozását" – írta a Fidesz-frakció egy csütörtöki közleményében.
https://hvg.hu/itthon/20260723_konczos-nora-hanko-balazs-orban-kormany-kulturalis-es-innovacios-miniszterium-nemzeti-kulturalis-alap-letartoztas
Nyitóképünkön: Tarr Zoltán az Országgyűlés rendkívüli ülésén 2026. június 16-án / HVG / Cabrera Martin