Orbán Viktor 2025-ös tusványosi fényképét rakta ki Magyar Péter a Facebookra, miközben a volt miniszterelnök az idei rendezvényen megtartott beszédére készült. Emlékezetes, egy éve Orbán Tusványoson kitett egy képet magáról, amelyen egy 4/5 2026.04.12. feliratú pólóban feszített – ez volt egyébként az első alkalom, amikor az akkori kormányfő megmondta, Sulyok Tamás melyik napra fogja kiírni a választást –, aminél nagyobb mellélövést nem sokan követtek el, ilyet még a fideszes közvélemény-kutatások sem mertek valószínűnek írni.
Magyar Péter most Orbán tavalyi fotója mellé odatette a Závecz nemrég publikált felmérésének számait is, ebben a Tisza Párt már 74-19 arányban vezet a Fidesz előtt (ez százalékban mérve nem négyötöd, de mandátumarányban szinte biztosan azt jelentené, ha most lenne egy választás).
De Orbán 2024-es tusványosi beszédére is visszautalt, amikor azt írta: „No, megyek, és készítek egy hűsítő latte avokadót, szigorúan slimfitben”. Két éve Orbán még próbálta komolytalan próbálkozásnak bemutatni a már erősen feljövőben lévő Tisza Pártot, akkor arról beszélt, hogy „a liberális latteavokádos, mindenmentes slimfitek lesznek az egyik oldalon, míg a másik oldalon a vagányok”.
Hogy idén mit mond a volt miniszterelnök, azt itt olvashatják:
https://hvg.hu/itthon/20260725_orban-viktor-ner-fidesz-vilag-tisza-nemzeti-ellenallas-elo-kozvetites-beszed-tusvanyos