Jogellenesen spammelte propagandával az Orbán-kormány az oltásregisztrációs oldalra regisztráltakat

A Társaság a Szabadságjogokért indított pert az ügyben, amelyben most született jogerős ítélet.

  • HVG

Jogerősen kimondta a bíróság, hogy a kormányzat által működtetett, járványügyi tájékoztatás ürügyén létrehozott Vakcinainfó oldalon kizárólag az oltással és a járványkezeléssel kapcsolatos adatkezelésekhez lehetett hozzájárulni, így jogellenes volt bármilyen más tartalmú üzenetet küldeni az ott feliratkozóknak – közölte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).

A jogvédő szervezet emlékeztetett, hogy 2020 decemberében indult el a vakcinainfo.gov.hu oldal, amelyen az emberek annak reményében adták meg a személyes adataikat, hogy megkapják a koronavírus elleni védőoltást. Az azonban már akkor sem volt világos, hogy a megszerzett elérhetőségeket milyen kommunikációra, milyen célból használja majd fel a kormány.

A TASZ már a következő év elején jelezte, hogy visszaélhetnek az így megszerzett adatokkal, s egy ügyfelünk képviseletében pert indítottak, miután a félelmek beigazolódtak: a járvány ürügyén megszerzett e-mail-címekre rendszeresen érkeztek politikai tartalmú üzenetek a Nemzeti Konzultációtól kezdve a „háborúellenes” választási kampányokig.

https://hvg.hu/itthon/20250603_oltas-regisztracio-vakcinainfo-propaganda-kabinetiroda-reakcio

Az ügyben most hozott döntést az Ítélőtábla, amely megállapította, hogy a kormány az olyan homályos megfogalmazást sem használhatta kiskapuként, mint a hozzájárulás megadása „további kapcsolattartás, véleménykérés, tájékoztatás, elektronikus levél küldése céljából”, mert ez sem jogosítja fel arra, hogy tetszőleges témákban küldjön üzeneteket. Csak azt a konkrét célt lehet figyelembe venni, amihez az érintettek tudatosan hozzájárulhattak: hogy a járvánnyal kapcsolatos híreket kapjanak.

A TASZ felhívta a figyelmet arra, hogy az ítélet ellentmond a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság álláspontjának, amely – mint a politikailag érzékeny ügyekben általában – mindent rendben talált az e-mail-címek kezelésének ügyében.

A szervezet szerint a következő lépés egyértelmű: az adatbázist haladéktalanul törölni kell. „A koronavírus-járvány alatt gyűjtött e-mail-címek tárolásának már rég nincs létjogosultsága, hiszen a járvány véget ért, más célú kommunikációra pedig eleve nem is lehetett volna használni az adatokat” – írták.

Ez azonban megítélésük szerint még nem elegendő, további intézkedésekre van szükség az előző kormány jogsértő gyakorlatainak felszámolásához, vissza kell vonni például a tömeges arcfelismerés alkalmazhatóságát betiltott tüntetéseken, és meg kell tiltani, hogy az állam vagy állami szervek – mint a Magyar Államkincstár, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vagy az Agrárkamara – kéretlen propagandaüzenetekkel zaklassák az állampolgárokat.

Arra is javaslatot tettek, milyen lépéseket kellene megtenni ahhoz, hogy az állam a későbbiekben se élhessen vissza az információs túlhatalmával. El kell érni szerintük, hogy

  • legyen a digitális állami ügyintézés egyszerű, átlátható, mindenki számára hozzáférhető, és ne kényszerítse az állampolgárokat felesleges adatmegadásra vagy értelmetlen bürokráciára;
  • biztosítsák, hogy az állampolgárok a digitális jogaik megsértése esetén gyors és érdemi jogorvoslatot kapjanak, és a nagy online platformok működése átláthatóbbá és elszámoltathatóbbá váljon;
  • tegyék a közérdekű adatokat valóban hozzáférhetővé: biztosítsák, hogy azok digitálisan, kereshető, letölthető és újrahasznosítható formában is elérhetők legyenek mindenki számára;
  • tegyék átláthatóvá az állami mesterséges intelligencia használatát: az állampolgárok tudják meg, ha róluk algoritmusok döntenek, és legyen lehetőségük emberi felülvizsgálatot kérni.
Hozzászólások