Az ukrán külügy legmagasabb szintű kitüntetését kapta meg a Kárpátaljai Sárkányellátó vezetője
Trautmann Balázs a Borostyán Szív érdemrendet Kijevben vehette át.
Az ukrán elnök országa függetlenségének ünnepe alkalmából adott át kitüntetéseket.
Állami kitüntetést adott át Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kerekes-Nagy Gáspárnak, a Kárpátaljai Sárkányellátó Alapítvány egyik alapítójának és Helmeczi Lászlónak, Záhony polgármesterének – vette észre a Telex az ukrán elnöki hivatal honlapján.
A két magyar a „Szolgálatért” állami kitüntetés III. fokozatát kapta Ukrajna függetlenségének ünnepén. Ebből az alkalomból többeket is kitüntettek, köztük Friedrich Merz német kancellárt, aki a Bölcs Jaroszláv Fejedelem érdemrend I. fokozatát vehette át.
A Sárkányellátó vezetője, Trautmann Balázs már korábban, januárban átvehetett egy állami kitüntetést Andrij Szibiha ukrán külügyminisztertől. Az alapítvány a Kárpátaljai Sárkányok nevű zászlóalj – amelynek tagja volt Sándor Fegyir, Ukrajna jelenlegi budapesti nagykövete is – megsegítésére jött létre 2022 novemberében.
Trautmann Balázs a Borostyán Szív érdemrendet Kijevben vehette át.
Az ukrán nemzeti ünnep alkalmából vasárnap egy nemzetközi imareggelit is rendeztek Kijevben, amelyre 1200 egyházi vezető és közéleti személyiség érkezett a világ minden tájáról. Az eseményen részt vett Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapító lelkésze, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke is.
Nyitókép: AFP / Sergei Supinsky