Csütörtökön újabb fejezetéhez érkezett Magyar Péter miniszterelnök és Pócs János fideszes képviselő csörtéje a Parlamentben.
Pócs a rendkívüli ülés napirend utáni felszólalói között kapott szót Hallerné Nagy Anikó házelnök-helyettestől, majd arról beszélt, hogy nem lehet amellett elmenni, hogy a miniszterelnök szinte minden felszólalásában bizonyíték nélkül lopással vádolja őt és a Fidesz-frakció tagjait. Azt is mondta, ez őt nem zavarja, mert szerinte „Magyar Péter a gyerekkori szeretethiányát akarja rajtunk megbosszulnI”, és emiatt inkább a kormányfő gyerekeit sajnálja. Itt elvette tőle a szót a levezető elnök.
Ezután kapott szót Magyar Péter, aki Pócsra reagálva kifakadt:
Ez nem mehet így tovább!
A kormányfő hozzátette: már a kampányban is a családján és a gyerekein keresztül bántották, és most ugyanez megy a Parlamentben, amit nem tűr el. Mivel ő is eltért a tárgytól, ezért – hiába beszélt még – a levezető elnök tőle is megvonta a szót.
Előbb megtapsolták Lázár János lemondását, majd Magyar Péter felszólalásával indult a parlament rendkívüli ülése. A miniszterelnök köszönetet mondott a magyaroknak, akik hozzájárultak az energiakrízis megoldásához, majd alaposan beolvasott a nyaralás közben riogató ellenzékieknek, akiket dilettáns kóklereknek nevezett. A vitában sok szó esett a lélegeztetőgép-beszerzésekről, és a tiszás levezető elnök nemcsak Pócs Jánostól, Magyar Pétertől is elvette a szót.
Nyitókép: HVG / Cabrera Martin