A Kelet-európai-síkságtól Közép-Európán át a mediterrán térségig anticiklon alakítja az időjárást. Noha vannak felhős területek, és helyenként kisebb csapadék is előfordul, alapjában véve napos, száraz az idő ebben a térségben. Kelet-Európában 30 fok alatt marad a hőmérséklet, másutt viszont 30, 38 fok a jellemző, ahogy haladunk dél felé, úgy melegszik a levegő, Dél-Spanyolországban több helyen mérnek 40, 44 fokot, közölte a HungaroMet.
Hozzátették, Kontinensünk északi, északnyugati részén más a helyzet, ugyanis ott több ciklon is örvénylik, emiatt pedig több a felhő, és többfelé fordul elő eső, zápor. Dél-Angliában, illetve a kontinensen Németországban még előfordul 25 fok feletti csúcshőmérséklet, északabbra viszont többnyire 18, 25 fok között, Skandináviában 20 fok alatt alakul a legmagasabb nappali hőmérséklet.
A Brit-szigetek felett húzódó frontrendszer hideg szakasza délkelet felé helyeződik át, szombat estére a Kárpát-medencét is eléri, aminek hatására elszórtan várható eső, zápor, de a front érkezése előtt még a déli, délkeleti országrészben kánikulai meleg lesz.
Ami Magyarországot illeti, Nyugat felől csökken a felhőzet, éjszakára a legtöbb helyen kiderül az ég. Szombat hajnalban aztán északnyugat felől frontális felhőzet érkezik, az átmenetileg erősen megnövekvő felhőzet mellett legalább többórás napsütés várható, de elszórtan előfordulhat - többnyire gyenge intenzitású - eső, záporeső, egy-egy zivatar sem kizárt. A nyugatias szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik, majd a hajnali óráktól egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, időszakosan meg is erősödik a szél.
A hétvége első napján a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15 és 20 fok között alakul, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 25 és 34 fok között várható, de napközben északnyugat felől egyre nagyobb területen visszaesik a hőmérséklet.
Nyitókép: HVG / Cabrera Martin