A Készenléti Rendőrség egyik szakmai egysége, a Személy- és Objektumvédelmi Igazgatóság (SZOVIG) látja el jelenleg a kiemelten fontos állami épületek védelmét, ideértve a minisztériumokat is. A 24.hu úgy értesült, ezt a munkát a jövőben a Magyar Honvédség veszi át. A lapnak küldött válaszában a Belügyminisztérium azt írta, az objektumvédelmi feladatkör nem kerül ki a Készenléti Rendőrség feladatköréből, de azt hamarosan a rendőrség a katonákkal együtt látja majd el.
A jelenleg objektumvédelemmel foglalkozó rendőrök a továbbiakban őr- és kísérőőri szolgálatot látnak el, az ott felszabaduló állomány pedig a közterületi állományt erősíti majd – írta a tárca.
Az átszervezés közel 300 rendőrt érint. Az objektumvédelemmel foglalkozó egyenruhások többsége idősebb rendőrökből áll, ezért nem járőri feladatokra osztanák be őket, hanem az őrizetesek, a letartóztatottak és elítéltek kísérését és felügyeletét látnák el.
Ahhoz, hogy a katonák részt vehessenek az őrzés-védelemben, várhatóan több jogszabályt is módosítani kell, hiszen a katonák békeidőben nem intézkedhetnek a közrend fenntartása érdekében, és nem alkalmazhatnak kényszerítő eszközöket a polgári lakossággal szemben.
Megszüntetnék a Terrorelhárítási Központot és az Orbán-kormányhoz erősen kötődő szervezet egyes részeit egy teljesen új, átszervezett rendőrségi struktúrába tagolhatják be – tudta meg a HVG. Az erről készült előterjesztésen még javában dolgoznak a Belügyminisztériumban, de heteken belül a kormány elé kerülhet. A birtokunkba került verzióban az szerepel, hogy mindez szeptember 1-től meg is valósulna. Úgy tudjuk, hogy a közel 1600 fős TEK-ben múlt héten szereztek tudomást a lehetséges változásokról, és sokan már most állást keresnek.
Nyitókép: HVG / Cabrera Martin