Lannert Judit tavaly ősszel arról beszélt egy CEU-n tartott, Mit hoz az AI az oktatásban? című kerekasztal-beszélgetésen, hogy sokat elmond a mai Magyarországról az, hogy férfiak elsírják magukat azon, hogy a magyar válogatott nem jut ki a világbajnokságra. Hogy miként kötötte össze az immár oktatási és gyermekügyi miniszter a mesterséges intelligenciát a válogatott szereplésével, az kiderül a teljes beszélgetésből, amely a YouTube-on is elérhető.
Most, egy évvel később a miniszter mondatait fideszes politikusok és médiatermékek újra elővették. „Tisztelt miniszter asszony! Nem érteni kell, hanem érezni. Hajrá magyarok!” – kommentálta Lannert tavalyi szavait Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a múlt héten a közösségi oldalán, de az ellenzékből többen is támadták megszólalása miatt a tárcavezetőt.
A bírálatokra péntek délután Lannert Judit a Facebook-oldalán reagált. Bejegyzését azzal kezdte, hogy az ellenzék „nagy energiákkal bányássza ki régi megszólalásaimból azokat a részleteket, amelyeket kedvükre félremagyarázhatnak és kiforgathatnak”, majd kitért a kifogásolt részre is.
Azt írta, akkori mondandója lényege az volt, hogy ha az iskolában nagy tétje van az eredménynek – ha abban mérjük a sikert, hogy ki tud minél több információt visszaadni –, akkor a diákok mindenre a mesterséges intelligenciát fogják használni. „A tanár mesterséges intelligenciával létrehozza a tesztet, a tanuló pedig ugyanazzal kitölti azt, és már sikerült is a gondolkodás és tanulás folyamatát kiiktatni” – magyarázta. Hozzátette: szerinte sokkal inkább a tanulás folyamatára, az alkotás örömére kell fókuszálni, mint az eredményre, mert ha azt fogják értékelni, akkor „kisebb a veszélye annak, hogy tönkretesszük a gyermekeink gondolkodását”.
A zárt körben elhangzott beszélgetésben az általam használt focis hasonlat azonban valóban nem volt szerencsés, hiszen a győzni akarás a fociban és az iskolában nem ugyanaz. Megértem, hogy van, aki számára ez a rövid kiragadott részlet, pláne a lejárató kampányok tálalásában sértő lehetett. Megkövetem ezért minden olyan honfitársamat, akit ez a régi mondatom megbántott
– fogalmazott a tárcavezető.
Megjegyezte azt is, hogy egyáltalán nem idegen tőle a labdarúgás, többek közt azért sem, mert a férje nagy focidrukker, szereti használni a focis hasonlatokat az oktatás terén. „A korai szelekció a sportban és az oktatásban is kidobja a későn érőket, és ezzel tehetségeket veszítünk el. A sikeres csapat mögött ott van egy igazán jó edző, aki adatokkal és a pályán zajló események elemzésével alakítja ki az edzéstervét, mint ahogy a jó pedagógus is az osztálytermi folyamatok elemzésével tud igazán sikeres lenni” – fejtette ki Lannert. Majd úgy összegzett:
Számomra nem okoz gondot a bocsánatkérés. Annyi megjegyzésem azonban lenne, hogy nem tartom normálisnak azt, hogy egy évekkel ezelőtt rosszul használt hasonlat miatt bárkire rásütik a nemzetáruló bélyeget.
Nyitókép: HVG / Reviczky Zsolt