Őrsi a börtönből: Négy éve nem történik semmi a magáncélokra elherdált II. kerületi sportpénzek ügyében

Az önkormányzat 2022-es feljelentése szerint több mint 450 millió forintos kár érte a kerületet.

  • HVG

„1676 nap telt el eseménytelenül azóta, hogy a II. kerületi önkormányzat feljelentést tett a magáncélokra elherdált sportpénzek miatt” – írta a közösségi oldalán Őrsi Gergely, a kerület polgármestere, aki az ügyvédjén keresztül kommunikál a külvilággal azóta, hogy júniusban letartóztatták az óbudai korrupciós üggyel összefüggésben.

Őrsi felidézte, a II. kerületi Sport és Szabadidősport Kft. előző ügyvezetőjének regnálása idején több mint 450 millió forintos kár érte a céget, végső soron tehát az önkormányzatot.

A polgármester felsorolt néhány konkrét esetet is. A 2022-ben tett feljelentés szerint

  • „időmérő” eszközként könyveltek el 2018-ban egy 6 millió forintos Hublot, majd 2019-ben egy 11 és fél millió forintos Rolex karórát;
  • egy 2019-es „kiküldetés” során a könyvelés szerint egy fő utazott, de a Grand Hotel del Mare luxusszálloda számlája szerint öt főt jelentettek be, majd négyen a kerületi nonprofit cég pénzén vettek jegyet 1960 euróért a Forma–1-es Monacói Nagydíjra;
  • egy 2017-es bulgáriai utazás alkalmával előkerült egy 3677 összegű hotelszámla, amely limuzinszolgáltatást is tartalmazott, és ugyanekkor több mint 2 millió forintért vásároltak nadrágokat és kötöttárut a Burberrynél.

Gyanúsításról, tanúkihallgatásról, letartóztatásról nem tudunk. Az elkövető a luxusórákat számolja otthon, én pedig a napokat itt. Ma éppen 115

– zárta bejegyzését Őrsi Gergely.

Őrsi és más politikusok – köztük Láng Zsolt és Molnár Zsolt – letartóztatását júniusban rendelte el a bíróság az óbudai korrupciós üggyel kapcsolatban, mellyel többször is foglalkoztunk. Az ügyészség megalapozott gyanúja szerint egy parkfenntartási munkákat végző, több önkormányzattal szerződéses kapcsolatban álló céget irányító vállalkozó, Z. Zsolt 2011 és 2024 között önkormányzati ciklusokon és politikai oldalakon átívelően önkormányzati vezetői és politikai pozíciót betöltő embereket vesztegetett meg. A vesztegetési céllal kifizetett pénz összege meghaladja a 2 milliárd forintot.

Nyitókép: HVG / Cabrera Martin

Hozzászólások