Hat volt igazságügyi miniszter, Dávid Ibolya, Navracsics Tibor, Trócsányi László, Tuzson Bence, Varga Judit és Vastagh Pál meghallgatásáról, illetve írásbeli nyilatkoztatásáról döntött az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottsága csütörtöki budapesti ülésén.
A testület továbbá Répássy Róbert volt igazságügyi minisztériumi államtitkár és Kiss Ferenc volt önálló bírósági végrehajtó meghallgatásáról is határozott. Navracsics Tibort, Trócsányi Lászlót, Tuzson Bencét, Varga Juditot, Répássy Róbertet és Kiss Ferencet személyesen, a testület október 28-án és november 13-án sorra kerülő ülésén kívánja meghallgatni a bizottság, míg Dávid Ibolyától és Vastagh Páltól írásbeli nyilatkozatot várnak, amelynek határideje november 9.
Az ülés elején Toroczkai László (Mi Hazánk), a bizottság elnöke jelezte, hogy szükségesnek tartja Fürcht Pálnak, a Központi Nyomozó Főügyészség volt főügyészének meghallgatását is, ám erről nem döntött a bizottság.
A 444 tudósítása szerint a hárompárti bizottság minden döntést egyhangúlag szavazott meg, csak Tuzsonnál volt két tartózkodás.