Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe Németországban a 2023-as budapesti antifatámadásokkal kapcsolatban

A férfit bűnszervezeti tagsággal és súlyos testi sértéssel vádolják.

  • MTI
  • HVG

Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe Németországban a 2023 februárjában szélsőbaloldaliak által elkövetett erőszakos budapesti támadásokkal kapcsolatban – közölte pénteken a német szövetségi ügyészség.

A karlsruhei székhelyű hatóság szerint a férfi önként jelentkezett egy hannoveri rendőrkapitányságon. A férfit bűnszervezeti tagsággal és súlyos testi sértéssel vádolják.

Az albán állampolgár tagja volt annak a csoportnak, amely erőszakos támadásokat tervezett és hajtott végre olyan emberek ellen, akik azt tervezték, hogy részt vesznek 2023 februárjában Budapesten az 1945-ös budai kitörési kísérletről szóló megemlékezésen.

Csaknem két éve egy magyarokból és külföldiekből álló vegyes társaság négy támadást hajtott végre Budapesten, találomra kiválasztott emberek ellen. Olyanokra támadtak, akikről feltételezték, hogy a Kitörés Napja nevű neonáci rendezvényre érkeztek. (Később volt egy olyan támadás is, amelyet éppen a szélsőjobboldali rendezvényre érkezők követtek el.)

A budapesti rendőrök három embert (két német és egy olasz állampolgárt) azonnal elfogtak, további 14 elkövető ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

Egyiküket, a tavaly európai parlamenti mandátumot szerző Ilaria Salist két éve februárban tartóztatták le, majd tavaly május 23-án 16 milliós óvadék fejében kiengedték a börtönből, és bűnügyi felügyelet alá helyezték. Utána kiengedték a budapesti házi őrizetből, és visszautazott Olaszországba. Egy másik olasz gyanúsítottat hazájában elfogtak, de nem adták ki Magyarországnak, mert a milánói ügyészség szerint fennáll a veszélye, hogy embertelen bánásmódban lenne részük.

Az ügy negyedrendű vádlottját, a német Maja T.-t másodfokon szeptemberben ítélte hét év fegyházra a bíróság.

Verik szét a gyerek fejét, kérem, segítsenek! – bemutatták a gazdagréti antifatámadás felvételeit, és elmondta az áldozat, hogyan bántalmazták

Tóth Zoltán tízmillió forintos sérelemdíjat szeretne Ilaria Salistól, bár támadóját nem ismerte fel benne – ez derült ki a tavaly februári budapesti antifasiszta támadások ügyében tartott újabb bírósági tárgyaláson. A Gazdagréten megvert férfi fejét 24 öltéssel varrták össze, három bordája is eltört. Ítélet az ügyben novemberben várható.

A gazdagréti antifatámadás 2023 februárjában. Forrás: M1

Hozzászólások