Egy pórul járt drukker tett feljelentést a rendőrségen azután, hogy átverték a magyar férfi labdarúgó-válogatott Írország elleni, tavaly novemberi meccsére szóló belépővel.
A hatóság közleménye szerint a jegyet az ismeretlen egy internetes szurkolói csoportban hirdette meg, és néhány napon belül heten is szerették volna megvásárolni tőle. Az egyes érdeklődőkkel eltérő árban állapodott meg, 16 250 és 17 500 forint közötti összeget kért előre utalással.
Az egyik vásárlónak valóban elküldte a jegyet. A férfi másnap újabb belépőt rendelt tőle, és ismét átutalta neki a kért összeget, de akkor már nem kapott semmit a pénzéért. A hirdető időközben elérhetetlenné vált.
A bonyhádi rendőrök felkutatták és kihallgatták az ország különböző pontjain élő sértetteket, majd a Budapesten élő, 35 éves gyanúsítottat is; őt üzletszerűen elkövetett csalással gyanúsítják.
A nyomozás befejeztével az ügy iratait vádemelési javaslattal adták át az ügyészségnek.
Hosszú évekig az üres lelátó okozhatott fejfájást az MLSZ-nek, most viszont az, hogy többen próbálnak bejutni a meccsekre, mint ahány férőhely van. A felárral értékesítő jegyüzéreket még el is bírná a rendszer, a baj ott kezdődik, hogy vannak, akik hamis jegyet árulnak.