Hadházy Ákos újabb feljelentést tett az aranykonvojügyben

Fürcht Pál nyilatkozatai miatt.

  • HVG

Hivatali visszaélés és bűnpártolás miatt tett újabb feljelentést Hadházy Ákos Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség korábbi vezetőjének nyilatkozatai alapján. A volt képviselő azt követően posztolt erről, hogy csütörtökön kiderült, újabb fegyelmi eljárást kezdeményeztek Fürcht ellen, mert nyilvános nyilatkozatai alkalmasak lehettek a közvélemény megtévesztésére, és sértették az ügyész titoktartási kötelezettségét.

Hadházy szerint Fürcht „nagyon sokáig elvtelenül szolgálta ki Orbán rendszerét”, és csak a politikai fordulat után beszélt arról, hogy nyomást gyakoroltak rá többek között az aranykonvojügyben.

Az ügyészség ahelyett, hogy az általa elmondottakat vizsgálná serényen, inkább a »köpés« miatt indított fegyelmi eljárást Fürcht ellen

– jegyezte meg Hadházy.

A politikus leírta azt is, milyen nyomozati cselekményeket javasol az ügyészségnek, mert „az elmúlt 16 évben már annyiszor tetették hülyének magukat”. Az összesen 19 pontos listában szerepel Fürcht tanúkénti kihallgatása, a Belügyminisztériumban és az Alkotmányvédelmi Hivatalban 2026-ban tartott, aranykonvojüggyel összefüggő valamennyi értekezlet időpontjának, résztvevőjének, napirendjének, céljának és dokumentációjának feltárása, illetve Hajdu János, Farkas Örs és Szathmáry István kihallgatása is.

https://www.facebook.com/hadhazyakos/posts/pfbid02fyJSaoodzs39o9tahrgUtbewzkznT2Q1YdV8JKkhAeJtRAY3fvqmEVkL429E6Rusl

Nyitókép: HVG / Cabrera Martin.

Hozzászólások