A pszichiáterhiány is nehezíti a működést, miközben a korábbi vezető távozása után a bizalom helyreállításán dolgoznak – mondta az RTL Híradójának Váradi Enikő, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet új igazgatója.
Váradi közölte, hogy az épületek rossz állapota miatt már betegellátó egységeket kellett átszerveznie.
Mint arról korábban beszámoltunk, a korábbi igazgató, Ézsi Robin több mint félezer pszichiáter követelte petícióban, előtte pedig több szakorovos és rezidens helyezte letétbe a felmondását a túlterheltségre, az orvoshiányra és a „folyamatos stresszhelyzetre”, valamint a főigazgató „nem megfelelő szakmai kompetenciáira” hivatkozva.
Ézsi végül lemondott, az állására júniusban írtak ki pályázatot, Váradi pedig október elsején állt munkába és az első dolga egy átvilágítás elrendelése volt, ami súlyos gondokat tárt fel.
Mint elmondta, céljuk az akutellátás stabilizálása és a nappali ellátás fejlesztése.
Képünkön a Nyírő Gyula Kórház, Budapest, Lehel út XIV. kerület. Forrás: Fazekas István / HVG