„DPK-tábor, érkezem. Kövessétek élőben itt, vasárnap 10 órakor, a Facebook-oldalamon” – írta a Fidesz elnöke.
https://www.facebook.com/reel/1129169349767652
Mint arról korábban beszámoltunk, szeptember közepén derült ki, hogy tábort szerveznek a Fidesz által létrehozott Digitiális Polgári Körök számára. A DPK Tábort október 17-18-án rendezik meg a lakiteleki Hungarikum Ligetben. A szervezők már csütörtökön tudatták, hogy teltház lesz, és mintegy ezer fővel számolnak.
Később közzétették a kétnapos rendezvény részletes programját is, ám ebben sem tüntették fel Orbán Viktort, így nem túlzás azt állítani, hogy a volt miniszterelnök lesz a meglepetésvendége a tábornak.
Azt írja Orbán, hogy reggel 10 órától nézhetik a követői élőben a DPK-s szereplését, így minden bizonnyal a „Körön belül, tabuk nélkül” beszélgetésbe fog beülni, többek között az M5 egykori és az ÖT jelenlegi munkatársa, a DPK-tábor házigazdája Gulyás István, Rákay Philip, Lánczi András, Békés Márton és Szöllősi György társaságában.
Képünkön Orbán Viktor a békéscsabai a DPK-gyűlésen 2026.02.21-én. Forrás: Fidesz Facebook-oldala