Magyar Péter a Franciaországból érkező, erőszakos zavargásokról szóló felvételekre reagálva arról írt a Facebookon, hogy Magyarország nem lazít a bevándorlási politikáján és a külső határok védelmén. A Tisza Párt elnöke szerint Európa egyre nagyobb figyelmet fordít a migráció kérdésére, és szolidaritását fejezte ki a francia nemzettel.
Magyar Péter a felvételeken látható eseményeket vandalizmusnak és erőszaknak nevezte. „Ezen értelmetlen rombolást és igazolhatalan erőszakot látva, talán már mindenki számára érthető, hogy Magyarország miért képviseli a lehető legszigorúbb fellépést a migráció kapcsán, és miért nem fogunk semmilyen nyomásra lazítani a külső határaink védelmén és a bevándorlási politikánkon” – fogalmazott.
Magyar Péter az uniós csúcstalálkozóról azt írta, egyértelművé vált, hogy az európai országok többsége szakítani kíván a korábbi, megengedőbb migrációs politikával. A miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy az európai változás nem érkezik túl későn, és hangsúlyozta a békés tüntetések, valamint az erőszakos cselekmények közötti különbséget.
„A békés és jogszerű tüntetés valamint a vandalizmus és erőszak teljesen más dolog. Az első alapjog, a második pedig súlyos bűncselekmény” – írta.
Magyar Péter úgy fogalmazott, hogy Európa komoly kihívásokkal néz szembe, és közös felelősségnek nevezte a kontinens jövőjének megőrzését a következő generációk számára. Bejegyzése végén azt írta, hogy Európa számíthat Magyarországra, és teljes szolidaritását fejezte ki a francia nemzettel.
Több tucat embert őrizetbe vettek szombaton a francia nagyvárosokban kitört zavargásokon, az egykori sárgamellényes mozgalom által a megélhetési problémák miatti tiltakozásul meghirdetett köztéri demonstrációk kezdetén, miközben a közoktatás alulfinanszírozottsága miatt egy hónapja tüntető középiskolások is újból utcára vonultak.
Nyitókép: MTI / EPA / Olivier Hoslet